Szijjártó Péterrel ünneplik március 15-ét a marosvásárhelyiek

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter lesz az egyik szónoka a március 15-e alkalmából Marosvásárhelyen szervezett ünnepi eseménynek – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vass Levente, a helyi RMDSZ szervezet elnöke. Közölte, hogy a rendezvényt egy nappal korábban, március 14-én szervezik meg, és a tervek szerint a magyar külügyminiszter meglátogat több oktatási intézményt, hogy a megvalósításokról és a problémákról tájékozódjon.

A rendhagyó módon március 14-én megszervezett ünnepségen beszédet mond az RMDSZ szövetségi elnöke, Kelemen Hunor is. Vass Levente szerint ez annak is a bizonyítéka, hogy „figyelnek Marosvásárhelyre mind Magyarországon, mind az RMDSZ-ben”. 

„A marosvásárhelyi magyar közösség számára kiemelten fontos, hogy megerősítést nyerjen napról napra arról, hogy az Anyaország és vezető politikusai figyelnek rá” – ezzel indokolta januárban keltezett levelében Vass Levente a magyar külügyminiszter látogatásának szükségességét.

Szijjártó Péter látogatása ugyanakkor az európai parlamenti választások szempontjából is kiemelten fontos – mondta el a közismerten jó magyarországi kapcsolatokkal rendelkező politikus. Ezt támasztja alá a tény, hogy az ünnepség után szervezett ingyenes Kormorán koncertre való belépés szimbolikus „ára” egy támogató aláírás az EP-választásokra.

Az együttes március 15-én Besztercén ad koncertet, Marosvásárhelyen mindenképpen kültéri és nagyszabású rendezvényt szeretnének. „A várban szeretnénk, megteszünk mindent, hogy ez megvalósuljon, de nem mi vezetjük a várost” – mondta a lehetséges helyszínről Vass.

A marosvásárhelyi RMDSZ-elnök ugyanakkor az EMNP által a Petőfi Sándor szobornál szervezett március 15-ei ünnepségen való részvételre buzdított. „Ez egy olyan ünnep, amely mindannyiunk ünnepe, meg kell tisztelnünk egymást” – fogalmazott a Maros megyei parlamenti képviselő.

Kapcsolódók

Kimaradt?