Nem indít jelölteket az MPP az RMDSZ európai parlamenti listáján

A Magyar Polgári Pártnak nem lesznek jelöltjei az RMDSZ európai parlamenti listáján, de a kampányban az erős magyar képviselet támogatására buzdítják a választóikat – ebben állapodtak meg a két politikai szervezet vezetői szerdai, kolozsvári találkozójukon.

A tárgyalások után Kelemen Hunor szövetségi elnök a Maszolnak elmondta: az MPP delegációja továbbra is koalíciós listát javasolt az európai parlamenti választásokra, de ezt az RMDSZ nem tudta elfogadni. Végül abban állapodtak meg, hogy az MPP nem kér helyeket a listán, de a részvételre, az erős magyar képviselet támogatására fognak buzdítani a kampányban. „Nem kockáztatják az erős magyar képviseletet azzal, hogy más utat járnak. Kívülről támogatják az RMDSZ listáját” – magyarázta Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök elmondta, a tárgyalásokon azt javasolták, hogy az MPP nem befutó helyre javasoljon jelölteket az RMDSZ listájára. Ezt az ajánlatukat fenntartják 48 órával a listaleadási határidő előttig. "Ha a magyar ügyet úgy is kívánják erősíteni, hogy mégis valaki feljön a listára, akkor ennek meg lesz a lehetősége" - fogalmazott Kelemen.

Az MPP elnöke, Mezei János az egyeztetések után a Maszolnak azt nyilatkozta: sajnálattal vették tudomásul, hogy az RMDSZ nem fogadta el a koalíciós listára tett javaslatukat. „Mi a Kárpát-medencei magyar összefogást szorgalmaztuk az EP-választásokra, ezért tettük ezt az ajánlatot. Felajánlották, hogy a listájukon részt vegyünk, de mi úgy döntöttünk, hogy ezt nem fogadjuk el, és nem lesz jelöltünk az RMDSZ listáján” – jelentette ki a politikus.

Mezei elmondta, hogy a tényleges választási kampányba nem kapcsolódnak be, de részvételre fogják buzdítani az MPP szavazóit. „Arra biztatjuk szimpatizánsaikat, hogy menjenek el szavazni, és úgy szavazzanak, hogy minél erősebb magyar képviselet legyen az Európai Parlamentben" – mondta az MPP elnöke.

Mint ismert, a Szövetségi Állandó Tanács pénteken rangsorolta az RMDSZ EP-listájának befutó helyeire pályázó jelölteket. A listára szombati ülésén a Szövetségi Képviselők Tanácsának is rá kell bólintania.

Kapcsolódók

Kimaradt?