Tíz hete csuklik egy brit tinilány

csukTíz hete csuklik éjjel-nappal egy 13 éves brit lány, és az orvosok nem tudnak segíteni rajta. Emily Marshra egy matekóra előtt jött rá a csuklás még januárban, és azóta is két másodpercenként ismétlődik akkor is, amikor alszik. Emiatt már annyira kimerült, hogy csak fél napot képes kibírni az iskolában, délben hazamegy.

Egész sor orvosi vizsgálaton esett át, ultrahanggal, mellkasi röntgennel, endoszkópiával, mágneses rezonanciával is próbálkoztak, mindhiába. Nem segített a hipnózis, és a rengeteg hagyományos, „népi” csukláselállító fogás sem, hiába ijesztgetik állandóan az iskolában. „Még egy kanál ecetet is lenyeltem. Borzalmas volt. Többé soha nem teszem” – idézte a lányt a The Daily Telegraph című brit lap.

March kevés vigaszt meríthet abból, hogy ő csak „kezdő” csukló. Egy brit férfi, Chris Sands 2007-ben kezdett csuklani és 2009-ben még mindig folytatta. Ő is átlagosan 2 másodpercenként csuklott, ami miatt képtelen volt folytatni munkáját, mivel korábban énekesként dolgozott. Sands is kipróbált mindent, de ő is hiába. A csuklásvilágcsúcs időtartama eddig 68 év. Egy iowai férfi, Charles Osborbne tartja, ő 1922-től 1990-ig csuklott, akkor rejtélyes módon egyik pillanatról a másikra elmúlt a kellemetlenség.

Kimaradt?