Öt évig erőszakolta élettársa lányát egy Suceava megyei férfi

Öt évig élt állandó rettegésben a Suceava megyei Vatra Dornei településen egy jelenleg 14 éves kislány, mielőtt a hatóságok vádat emeltek az őt legalább 60-szor megerőszakoló férfi ellen. A elkövető az édesanya élettársa volt.

A borzalmas esetről a newsbucovina.ro helyi portálon olvasunk.

A vádirat szerint az akkor még csak 9 éves kislány kálváriája a 2013-as év végén kezdődött és 2018 karácsonyáig tartott. Az ügyészek arra a következtetésre jutottak, hogy ebben az 5 éves periódusban a férfi legalább 60 alkalommal erőszakolta meg a kislányt, akit fizikai és lelki erőszakkal „vett rá” az aktusra.

A férfi elismerte ugyan, hogy nemi kapcsolatot létesített a kiskorúval, viszont azt állította, hogy ez közös beleegyezéssel valósult meg

Kapcsolódók

Kimaradt?