Sógor: továbbra is hozzá kell járulnunk egy erős Kárpát-medencei magyar képviselethez

„Az elmúlt évek alatt napirenden tartottuk a kisebbségvédelmi kérdést Európában, célkitűzésünk továbbra sem változott: tovább küzdünk egy egységes európai kisebbségvédelmi keretszabályozás megalkotásáért. Ma már velünk együtt egyre többen vetik fel a kisebbségvédelem európai szintű szabályozásának szükségességét, sőt, immár 1,3 millió ember aláírása is ennek fontosságára hívja fel az európai döntéshozók figyelmét” – mondta Sógor Csaba szombaton, a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet rendezvényén.

Régi hagyomány szerint a Protestáns Teológiai Intézet csendesnapokkal indítja a második félévet. Ennek keretében a református, unitárius és evangélikus hallgatók vendégelőadókkal vitathatnak meg különböző témákat. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő Quo Vadis, Europa? vagyis Merre tartasz Európa? című előadásában beszámolt az EU aktuális kihívásairól.

Elmondta, Európát ma számos kérdés válaszút elé állítja: megoldást kell találni a brexit következményeire, nagyobb figyelmet kell fordítani a terrorizmus elleni fellépésre, a migráció okozta humanitárius és politikai válságra, mindezt pedig egy kiélezett helyzetben, hiszen a Nyugat és Kelet közti törésvonal egyre inkább érzékelhető. Mindezek mellett Sógor Csaba szerint továbbra sincs megnyugtató válasza Európának az elöregedés jelenségére és hasonlóképpen keveset beszélünk a klímaváltozás hatásairól is. „Ezekkel a fenyegető jelenségekkel szembe kell néznie és mielőbb válaszokat kell találnia Európának, csak így lehetséges, hogy az EU jövőjéről hosszútávon is felelősen tudjunk gondolkodni” – magyarázta az erdélyi képviselő. Sógor Csaba elmondta: Európa olyanná lesz, amilyenné alakítjuk, ezért fontos, hogy a felelősen gondolkodó, keresztény emberek az európai döntéshozatalban és a társadalom szintjén is aktívan jelen legyenek. „A ti feladatok is, hogy a cselekvő emberek közössége Erdély-szerte mindenütt meglegyen” – mondta a képviselő a teológus-hallgatóknak.

Nem lehet csupán a tagállamokra bízni a kisebbségek védelmét

Az RMDSZ politikusa elmondta, nem egyszerű ezen problémák mellett az erdélyi magyar közösség számára fontos témákat, köztük a kisebbségvédelem kérdését is napirenden tartani, főleg olyan körülmények között, hogy Románia mindent megtesz, hogy elhitesse: széleskörűen biztosítja a kisebbségi jogokat. „Nekünk folyamatosan el kell mondani Európában, hogy a papíron létező jogok a gyakorlatban egyáltalán nem érvényesülnek és a romániai magyar közösség anyanyelvhasználata, anyanyelvű oktatása, szimbólumhasználata továbbra is akadályozott. Ezek a gyakorlatok is azt bizonyítják, hogy nem lehet csupán a tagállamokra bízni a kisebbségek védelmét, hanem európai szintű védelemre van szükség” – magyarázta a képviselő.

Sógor Csaba elmondta: ebben a kérdésben is, ahogyan sok másik ügy kapcsán is közösen lépnek fel Európában a Kárpát-medencei magyar képviselőkkel. „A mi munkánk sosem volt kétszemélyes és ezután sem lesz az, hiszen továbbra is aktívan működünk együtt a Fidesz-KDNP európai parlamenti csoportjával. A májusi választások is közös magyar ügyünk. Nem mindegy számunkra a választás kimenetele, hiszen az a célunk, hogy egy erős Kárpát-medencei magyar képviselettel állhassunk ki a magyar nemzet számára fontos ügyekért” – fejtette ki az EP-képviselő.

Kapcsolódók

Kimaradt?