Így reagáltak a pártok Laura Codruţa Kövesi állítólagos korrupciós ügyére

Az ellenzéki pártok a Szociáldemokrata Párt (PSD) bosszújának tartják, hogy Laura Codruţa Kövesi volt korrupcióellenes főügyészt gyanúsítottként beidézték péntekre az ügyészségre. A PSD szerint az igazságszolgáltatásra kell bízni az ügy tisztázását.

Mint írtuk, az európai főügyészi tisztségre legesélyesebb jelöltnek tartott Kövesit egy olyan ügyben hallgatja ki az igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség (SIIJ), amelyben hivatali visszaéléssel, megvesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják. A péntekre szóló idézést néhány órával azt követően kapta meg, hogy aznapra megvette a repülőjegyét Brüsszelbe, ahova a jövő hétfői európai parlamenti meghallgatása miatt utazik.

Az ellenzéki pártok képviselői a PSD-t támadták az eset kapcsán, mondván, az igazságszolgáltatás vitatott átszervezése során frissen létrehozott SIIJ Liviu Dragnea pártelnök utasítására, koholt vádak alapján igyekszik besározni Kövesit, megakadályozandó európai főügyészi kinevezését.

„Az a tény, hogy Laura Codruţa Kövesit éppen arra a napra idézték be egy ellene indított korrupciós ügyben, amikor Brüsszelben kellene meghallgatáson lennie az európai főügyészi tisztségbe való kinevezés ügyében, egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az igazságszolgáltatásban dolgozók bűncselekményeit kivizsgáló ügyészség nem más, mint politikai fegyver, amelyet a PSD és az ALDE a romániai igazságszolgáltatás ellen használ” – jelentette k Ionel Dancă, a Nemzeti Liberális Párt PNL szóvivője.

A PSD azonban azt hangoztatja, hogy az igazságszolgáltatásra kell bízni az ügy tisztázását, nem a politikusoknak kell nyilatkozniuk Kövesi ártatlansága vagy bűnössége ügyében. A PSD egyik képviselője megjegyezte: nagyon kíváncsi, hogyan reagálnak most a PSD-t és kormányát támadó brüsszeli tisztségviselők, vajon Kövesit is ugyanúgy bűnösnek bélyegzik-e meg, mint a PSD vezetőit, csak azért, mert a vádhatóság korrupcióval gyanúsította meg.

„Azok retorikája ellenére, akik még ítélethozatal előtt használták a büntetőügyesek kifejezést, a PSD tiszteletben fogja tartani az ártatlanság vélelmét Kövesi asszony esetében, és nem fogja őt büntetőügyesnek nevezni, sem azt állítani róla, hogy csúszópénzt fogadott el, hivatali visszaélést követett el vagy hamisan tanúskodott. Mindezt a bíróság előtt kell majd bebizonyítani. Addig is higgyenek az igazságszolgáltatásban, és hagyják, hogy a bizonyítékok beszéljenek, ne a politikusok!” - olvasható a PSD Facebook-bejegyzésében.

Ismert, hogy koalíció szerint a DNA-t Kövesi főügyészi ténykedése idején a titkosszolgálatok irányították a háttérből, a vádhatóság pedig zsarolással és megfélemlítéssel szerzett hamis bizonyítok alapján ártatlan embereket hurcolt meg, politikai tisztogatást végez a korrupcióellenes harc ürügyén. A kormánynak tavaly nyáron sikerült menesztenie Kövesit, akinek a DNA élén végzett - több száz politikus rács mögé juttatását eredményező - tevékenységét azonban mind Klaus Johannis államfő, mind Románia nyugati szövetségesei nagyra értékelik.

Kapcsolódók

Kimaradt?