Interneten talált egyetemi oklevelet hamisított meg az álorvosnő

Egy újságírói egyetemet végzett fiatelember internetre feltöltött oklevelét másolta le és hamisította meg a magát orvosnak kiadó Raluca-Daniela Bîrsan – közölte szerdán a nagyszebeni Lucian Blaga egyetem szóvivője. 

Teodor Boantă tájékoztatása szerint a nagyszebeni újságírói egyetem hallgatója 2008-ban végezte el tanulmányait, és egyetemi oklevelének első- és hátoldalát is lefényképezte, a képeket pedig feltöltötte saját blogjára. Így Raluca-Daniela Bîrsan csak letöltötte a képeket, majd Photoshoppal módosította az adatokat. A szériaszám viszont elkerülhette a csaló figyelmét, mert azon nem módosított, így ez alapján sikerült beazonosítani, hogy mely oklevelet másolta le, részletezi a Libertatea. 

Ezzel a hamisított diplomával jelentkezett önkéntes orvosnak a bukaresti sürgősségi kórházba, ahol egy évtizedet dolgozott a nőgyógyászati osztályon anélkül, hogy erre engedélyt kapott volna az orvosi kamarától. 

Időközben az is kiderült, hogy a leleplezett nő képességvizsga nélkül, mindössze 1,68-as médiával jutott be nyolcadik osztály végén egy szakközépiskolába, ahová még egy évet sem járt. 

Kapcsolódók

Kimaradt?