Cseke Attila a költségvetés támogatásáról: „Előbb lássuk a módosított számokat”

A kormány illetékesei az RMDSZ több kérésének teljesítésére is ígéretet tettek a költségvetés tervezetéről folytatott e heti egyeztetéseken, de csak a jogszabály parlamenti beterjesztése után, a számok ismeretében dönti el a szövetség, hogy megszavazza-e az idei büdzséről szóló törvényt.

Erről Cseke Attila szenátusi frakcióvezető nyilatkozott csütörtökön a Maszolnak. Az RMDSZ politikusát azért kerestük meg, mert Kelemen Hunor szövetségi elnökkel együtt a hét folyamán többször is tárgyalt a koalíció vezetőivel és a pénzügyminiszterrel az idei költségvetésről. A tervezetet pénteki ülésén készül elfogadni a kormány.

A RMDSZ elsősorban az önkormányzatokra áthárított plusz kiadások, illetve a megyei utak korszerűsítésére szánt összegek miatt bírálta a pénzügyminisztérium által a múlt hét végén ismertetett számokat. A kormány eredeti szándékai szerint a helyhatóságoknak kell fedezniük a gyermekvédelemmel, a fogyatékos személyek védelmével, illetve a nem klerikális személyzet bérével kapcsolatos költségeket.

Cseke Attila elmondta, „az már szinte biztos”, hogy az önkormányzatoknak mégsem kell fedezniük az egyházak nem klerikális személyzetének (például kántorok, harangozók) fizetését. Ezek a plusz kiadások elsősorban az erdélyi megyéket terhelték volna, mert ezek területén sok egyházközség van.

A politikus emlékeztetett, a gyermekvédelem eddig is a megyei önkormányzatok hatáskörébe tartozott, de a szakosodott intézmények költségvetésének 90 százalékát részét a kormány fedezte. „Arra kaptunk ígéretet, hogy olyan mértékben növelik a megyei önkormányzatok finanszírozását, hogy teljes egészében vehessék át ezeknek az intézményeknek a fenntartását” – mondta a frakcióvezető.

Cseke Attila tájékoztatása szerint ígéretet kaptak arra, hogy az eredetileg tervezett 5 százalék helyett a megyei tanácsok a jövedelemadó 7,5 százalékát kapják a helyi önkormányzatok támogatására. „Ez a pénz nem a megyei önkormányzaté lesz, csak továbbosztja helyi problémák megoldására” – magyarázta.

A szenátortól megtudtuk, a kormány illetékesei az RMDSZ kérésére azt is megígérték, hogy a megyei önkormányzatok idén az eredetileg tervezett 300 millió lej helyett 600 millió lejt kapnak a megyei és községi utak korszerűsítésére. Emellett módosítanak az összeg megyék közötti elosztásának kritériumain is.

„Előbb várjuk meg a pénteki kormányülésen véglegesített számokat” – nyilatkozta Cseke Attila arra a kérdésünkre, hogy ha az egyeztetéseken elhangzott ígéretek teljesülnek, megszavazza-e a parlamentben az RMDSZ a költségvetés tervezetét. Megjegyezte azt is, hogy az RMDSZ-nek a magyar közösség sajátos projektjeinek finanszírozásával kapcsolatban is voltak kérései a héten zajló egyeztetéseken. „Lássuk, hogy ezekből mi valósul meg” – tette hozzá.

Kapcsolódók

Kimaradt?