Költségvetés: Liviu Dragnea nem győzte meg a polgármestereket

Az önkormányzatok legalább a tavalyi költségvetésüknek megfelelő összegből gazdálkodhatnak az idén - közölte Liviu Dragnea a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének képviselőivel való szerdai egyeztetést követően. A polgármesterek azonban elégedetlenek.

Országos szinten 27 százalékkal több pénzt utalnak ki idén az önkormányzatoknak az elmúlt évekhez képest – jelentette ki Liviu Dragnea, miután tárgyalt az idei költségvetés tervezetéről a Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének vezetőivel.

A szociáldemokrata pártelnök közlése szerint a kormány illetékesei arról biztosították, hogy mindegyik önkormányzat megkapja a legalább a tavalyi költségvetésének megfelelő összeget, ugyanakkor "a megyei jogú városok nagy részének nagyobb (...), a megyéknek és községeknek pedig jelentősen nagyobb lesz a jövedelme".

A PSD-elnök rámutatott, a kormány pénzt utal majd ki minden olyan helyi és megyei önkormányzatnak, amelyik nem fogja tudni fedezni a költségeit. Közölte azt is: pénteki ülésén fogadja el a kormány a 2019-es állami költségvetés tervezetét, amely ezt követően a parlament elé kerül.

A Romániai Megyei Jogú Városok Egyesületének vezetői azonban elégedetlenül távoztak a szerdai találkozóról. Bukarest harmadik kerületének polgármestere, Robert Negoiță szerint nem a tavalyi összegekhez kellene arányítani az önkormányzatok idei finanszírozását. „Ez így nincs rendben, a fizetések és a költségek nőttek a múlt évhez képest” – jelentette ki.

A tárgyalásokat a polgármesterek képviselői csütörtökön folytatják a pénzügyminiszterrel.

Kapcsolódók

Kimaradt?