Dan Barna nem zárja ki, hogy az USR Dacian Cioloşt támogassa az államfőválasztáson

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Dacian Cioloşt, a Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártjának (PLUS) frissen megválasztott elnökét támogassa az államfőválasztáson - mondta vasárnap Dan Barna USR-elnök.

Hozzátette: ha nem jön létre politikai szövetség a választásokra, akkor az USR önálló elnökjelöltet indít. Arra az újságírói kérdésre, hogy az általa vezetett párt támogatná-e Dacian Cioloş volt miniszterelnököt az államfőválasztáson, Barna azt felelte, erről a párt politikai bizottsága dönt majd.

Azt is kifejtette, hogy egyetért Dacian Cioloş-sal, aki szombaton azt nyilatkozta, hogy a PLUS vissza akarja adni az államelnöki mandátum súlyát. „Az elnöki hivatalt, az elnöki hatásköröket úgy kell meghatározni, hogy azok visszatükrözzék a tényt, hogy az államelnök a legnagyobb demokratikus legitimitással rendelkező ember a román államban” - jelentette ki Dan Barna.

Az EP-választásokra szövetkeznek?

Az USR közel hatszáz tagja a hétvégén Nagyszebenben tárgyalt az európai parlamenti választásokra kidolgozandó stratégiáról. Dan Barna kijelentette, ha pártja szövetségre lép a PLUS-szal, megnyerik az EP-választásokat.

Az USR és a PLUS február másodikán fogja bejelenteni, hogy közös vagy külön listákat indítanak-e az európai parlamenti választásokon. „Biztosíthatom önöket, hogy amennyiben pozitív eredménnyel zárulnak a két párt közti tárgyalások és közös listát indítunk, ennek a lehetséges szövetségnek minden esélye megvan, és kétségtelenül meg fogja nyerni az európai parlamenti választásokat” - mondta Barna.

Az USR elnöke hozzátette, jelenleg a PLUS-szal zajló tárgyalások témája kimondottan az európai parlamenti választás, de a hosszú távú cél az, hogy 2020-ban kormányra kerüljenek. Úgy vélekedett: külön USR-lista esetében remélhetőleg négy képviselőt sikerül majd az Európai Parlamentbe küldenie a pártnak.

„Meggyőződésünk, hogy az USR-ben megvan a potenciál ahhoz, hogy Románia második politikai erejévé váljon” - jelentette ki Barna. Az USR közel hatszáz tagja a hétvégén Nagyszebenben tárgyalt az európai parlamenti választásokra kidolgozandó stratégiáról.

Kapcsolódók

Kimaradt?