Johannis szerint „durván alkotmányellenes” a jogerős ítéletek felülbírálási terve

„Durván alkotmányellenesnek” nevezte Klaus Johannis a Tudorel Toader igazságügyi miniszter által bejelentett készülő sürgősségi kormányrendeletet, amely lehetőséget teremtene a jogerősen elítéltek számára, hogy semmisségi folyamodványt nyújtsanak be az ítélet ellen.

"Nem tudjuk még pontosan, hogyan képzeli el az igazságügyi miniszter ezt a rendeletet, de ha arról van szó, amit félig-meddig nyilvánosan közölt, szerintem az durván alkotmányellenes" - mondta kedden újságírói kérdésre válaszolva az államfő.

Az elnök rámutatott, egy világszerte tiszteletben tartott és az ország alkotmánya által is előírt elv szerint minden törvény csak a jövőre nézve fejti ki hatását, nem lehet visszamenőleg alkalmazni. „Képzeljék csak el, ha visszamenőleges hatállyal alkalmaznánk a törvényeket, mindegyik kormány megváltoztatná az állam teljes múltját” - nyomatékosította.

Johannis hozzátette, amióta hatalmon van, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azzal foglalkozik, hogy keresi a megoldásokat büntetőügyekbe keveredett politikusai számára, „élükön a párt elnökével”. „Sajnálatosak ezek a fejlemények. Én még bízom abban, hogy az igazságügyi miniszter kicsit beleolvas még az alkotmányba és a törvényekbe, és lemond erről a kezdeményezésről” – jelentette ki.

Az államfő szerint az európai vezetőket aggodalommal tölti el a romániai jogállamiság helyzete. „Én jogállamot szeretnék, a román állampolgárok jogállamot szeretnének, a politikusok többsége is jogállamot szeretne, csak a PSD akar valami különlegeset saját büntetőügyes politikusai számára, és ez egy óriási problémánk, amely remélem, megoldódik” - tette hozzá Klaus Johannis.

A román államfő Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő meghívására vett részt a francia-német együttműködési és integrációs szerződés aláírása alkalmából tartott ünnepségen, amelyre Aachenben került sor. Johannis az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét betöltő Romániát képviselte a ceremónián, amelyen Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, illetve Jean Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is jelen volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?