Erdély számokban, listákon, térképeken – útjára indult az Erdélystat projekt

Elindult az Erdélystat, a Romániáról, Erdélyről statisztikai és intézményi adatokat tömörítő portál – jelentették be csütörtökön, Kolozsváron, az RMDSZ elnöki hivatalában.

A kezdeményezésre azért volt szükség, mert sok adattal dolgoznak és szükség volt a rendszerezésére. Ezért döntötték el egy évvel ezelőtt, hogy hasznos lesz egy olyan gyűjtőportál, amely nyilvános adatokat tartalmaz – mondta el Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Mint kifejtette, egyrész tájékoztató funkcióval bír a honlap, másrészt elemzéseket is lehet majd olvasni rajta, de előrejelzések is helyet kapnak.

Elhangzott: alapvetően döntéshozókat, intézményvezetőket céloznak meg a projekttel, de olyanokat is, akik napi munkáját segíthetik az elérhető információk. Az Erdélystatot hosszú távon tervezik működtetni, egyelőre 3 éves költségvetést biztosítottak a számára. Az első év összköltsége százezer euró volt, a következő évek alacsonyabb költségvetést kapnak, hiszen a beindítás, tervezés nagyobb összeget igényelt, mint a későbbi működtetés. Közvéleménykutatásokat a jövőben terveznek megjeleníteni majd, a cél a különböző trendek megmutatása – magyarázta Porcsalmi.

Az ügyvezető elnök kitért arra is: még idén elindul a honlap angol változata, hogy külföldi partnereik is átfogó képet kapjanak arról, mi történik Erdélyben.

Négy fő témára fókuszálnak

Barna Gergő szociológus kiemelte: a kezdeményező az RMDSZ, a működtető az Iskola Alapítvány, a támogató a Bethlen Gábor Alap. A honlapon nemcsak a statisztikai adatokról lehet olvasni, hanem egy intézménytárat is összeállítottak.

A cél az Erdélyre és a romániai magyarokra vonatkozó adatok rendszerezése, megjelenítése és értelmezése, a honlapot pedig úgy próbálták felépíteni, hogy bárki számára érdekes legyen: rákereshetünk például saját megyénk, településünk különféle adataira. Mint elhangzott: egyelőre több szociológussal együttműködnek, de céljuk további szakemberek csatlakozása. Alapvetően már nyilvános, hivatalos statisztikai adatokat dolgoznak fel, de saját adatokat is gyűjtenek.

A statisztikai elemzések mellett közleményekkel is készülnek majd – mondta el Barna Gergő. Nagyjából négy fő témával foglalkoznak: az egyik ilyen a népesség mozgása, a másik a gazdaság, a harmadik az önkormányzatok, települések statisztikai adatai, a negyedik az oktatás területe.

Tovább bővülő intézménytár

Horváth István szociológus az intézménytárról elmondta: a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet már hét évvel ezelőtt elkezdte kisebbségi szervezetek listájának összeállítását, de több okból is nehézségekbe ütköztek ebben a folyamatban. Egy másik hiányosság, hogy bár szervezetek bekerültek a gyűjteménybe, de programok nem, és a közösségi terekről is keveset tudunk. Éppen ezért a jogi háttér szempontjából kibővítve, a főbb tematikus csapásvonalak mentén próbálták bővíteni a már létező intézménytárat – részletezte.

Az adatbázisba bekerült a sajtó, a könyvkiadás, a közművelődés, a táncházak, a gondozás, a múzeumok és közgyűjtemények, a városnapok, közösségi rendezvények, kultúrkocsmák és oktatási helyszínek témák alapján számos szereplő. A módszertani részletekben arra is kitérnek, hogy adott szereplők miért nem kerülek fel vagy miért jelennek meg a listán. Az aktuális jegyzéknek megfelelően ugyanakkor rövid összefoglalókat közölnek, a romániai mayar nyelvű könyvkiadásról például számos érdekességet olvasni kiadókról, könyvcímekről, területi elhelyezkedésükről és így tovább.

A szociológus rámutatott: a különböző intézményeket próbálják lokalizálni, illetve meghatározni a hatáskörüket. A látható adatok alapján közpolitikai fejlesztéseket, pályázatokat lehet oda irányítani, ahová a leginkább érdemes, így az intézménytár hasznos lehet a döntéshozók számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?