Hivatalos adat: 14 402 „miniamnesztiával” szabadult elítélt közül 742 került vissza a börtönbe

Az Országos Börtönigazgatóság (ANP) hétfői közlése szerint a büntetés-végrehajtási jogorvoslati törvény hatályba lépése óta 11 851 elítélt szabadult a szabadságvesztése kiszabott időtartamának leöltése előtt a jogszabály előírásainak köszönhetően. Közülük azóta 742-en ismét börtönbe kerültek.

Az igazgatóság tájékoztatása szerint a 742 személy „miniamnesztiával” szabadultak 5 százalékát jelenti. Ám nem mindegyikük azért vissza a börtönbe, mert szabadulása után bűncselekményt követetett el. Akadnak közöttük olyan személyek is, akikre korábbi bűncselekményeikért szabtak ki újabb ítéleteket.

Az ANP adatai szerint 2014-ben összesen 11 392, 2015-ben 10 920, 2016-ban 9216, 2017-ben 10 554, 2018-ban 8859 személyt helyeztek feltételesen szabadlábra. A feltételesen szabadlábra helyezett elítéltek közül 2014-ben 3598, 2015-ben 2660, 2016-ban 1779, 2017-ben 1366, 2018-ban 448 került újra rác sok mögé.

A börtönigazgatóság adatközlésének előzménye, hogy az ellenzék hevesen bírálta a büntetés-végrehajtási jogorvoslati törvényt, miután egy visszaeső gyilkos embert ölt Medgyesen.

Kapcsolódók

Kimaradt?