Közösen tervezne a fiatalokkal a fiatalokért Hegedüs Csilla

„Az erdélyi magyarságnak széles látókörű, tervezni tudó, vállalkozó szellemű, merész fiatalokra van szüksége; fiatalokra, akik az uniós támogatásokban nem a bürokráciát látják, hanem megoldásként tekintenek rá” – emelte ki Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke szombaton Zeteváralján, a Magyar Ifjúsági Értekezletnek (MIÉRT) a szövetségi kongresszusi küldötteket jelölő rendezvényén. 

A politikus összegezte az erdélyi magyar fiatalokat érintő kihívásokat, az Európai Unió keretei között megoldásra váró feladatokat. Megállapította: az EP-képviseletnek át kell fogalmaznia a MIÉRT-tel való együttműködését. Elmondta: ismerni akarja elvárásaikat, mert a partnerségben, a stratégiai tervezésben látja a megoldást arra, hogy a fiatalok Erdélyben találják meg helyüket, hogy a politikai, közéleti utánpótlást is biztosíthassák a közösség számára.„Olyan gazdasági és szociálpolitikai támogatásokra van szükség, olyan stratégiára, amely megteremti az itthon maradás feltételeit. Ezekért kell lobbiznunk az EP-ben” – szögezte le Hegedüs Csilla. 

„Ma már mindnyájan látjuk, hogy az EU rossz irányba halad. A fiatalok is érzik ezt, ők kiszámítható jövőt szeretnének, fejlődési lehetőséget. A mi dolgunk megtenni mindent, hogy ez valóra váljon” – tette hozzá. Elmondta, EP-képviselőként támogatná a külföldön tanulást, a cserediákprogramokat népszerűsítő kampányokat, biztosítaná a fiataloknak a gyakornokságot, a kutatási és a tapasztalatszerzési lehetőségeket. 

Azt reméli, hogy a tapasztalatukkal a fiatalok hazatérnek, és itthon kamatoztatják a megszerzett tudást. Hozzátette: mandátuma alatt minden, számunkra fontos uniós biztost meg szándékszik hívni Erdélybe, hogy a fiatalok tudják elmondani a gondjaikat, és közösen tudjanak megoldást találni azokra.

„Eddig számos támogatást kaptunk a mezőgazdasági, az infrastrukturális, az ifjúsági és örökségvédelmi projektekre is, de ezeknek nemcsak a megtartásáért, hanem bővítéséért is harcolni kell a 2019-es választások után” – magyarázta Hegedüs Csilla. Felhívta a figyelmet, hogy a 2021 utáni időszakot illető uniós költségvetés véglegesítésének féléves csúszása miatt rengeteg fiatal elveszítheti a külföldi tanulmányokra, szakmai gyakorlatra, mesterképzésre, mesterképzési hallgatói hitelekre lehetőséget kínáló Erasmus programokban való részvétel esélyét, de hátráltathatja az egyéni vagy kisvállalkozásokat tervező fiatalok támogatását is, a Start-up projekteket is. 

„Én kőkemény munkát ígérek, alázatot és fegyelmet. A változtatás szándékával, konkrét célokkal és tervekkel vállalom a megmérettetést, ehhez kérek támogatást” – emelte ki Hegedüs Csilla.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?