Kövesi: az ügyészek térdre kényszerítését szeretném leállítani

„Elvi kérdésből” tett panaszt az Emberi Jogok Európai Bíróságon (EJEB) a leváltásának körülményei miatt - nyilatkozta szerdán Laura Codruţa Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt főügyésze. Hozzátette: semmiféle kártérítést nem kért, az ügyészek térdre kényszerítését szeretné leállítani.

„Nincs szó pénzről. Nem kértem kártérítést, itt egy elvi kérdésről van szó. Azt kértem az EJEB-től, hogy állapítsa meg, hogy a főügyészi tisztségből történő elmozdítási procedúra alatt lábbal tiporták alapvető jogaimat: a méltányos tárgyaláshoz való jogomat, a védekezéshez való jogomat, a jogorvoslathoz való jogomat” - fejtette ki a volt főügyész.

Kövesi szerint úgy döntöttek róla, hogy az alkotmánybíróság valójában egy esetleges konfliktus ügyében foglalt állás, ami a kormány és az államelnöki hivatal között alakult ki, így őt nem idézték be, nem tudott védekezni, nem tudott beleszólni az ügy menetébe. Ráadásul az alkotmánybíróság döntése jogerős és általánosan kötelező, tehát megfosztották a fellebbezési lehetőségétől is - magyarázta Kövesi.

Hozzátette: nem kért kártérítést, hanem az „ügyészek térdre kényszerítését” szeretné leállítani, hisz ez az ügy „precedensnek tekinthető”, és ezen az alapon ezután akármelyik vezető ügyészt le lehet váltani.

„Ez a támadás a román állam térdre kényszerítésére irányul (...), hogy megszabaduljanak azoktól az ügyészektől, akik folytatnák a korrupcióellenes harcot. (...) Nem azért küzdök, hogy visszahelyezzenek tisztségembe, ez nem is volna lehetséges. Itt nincs szó tisztségről, nincs szó kártérítésről, ez egy elvi kérdés” - hangsúlyozta Kövesi.

Laura Codruţa Kövesi kedden jelentette be, hogy panasszal fordult decemberben az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB), mert szerinte sérültek a jogai akkor, amikor az alkotmánybíróság 2018. májusi döntése értelmében leváltották a DNA éléről.

Kapcsolódók

Kimaradt?