Taroltak a rendőrök az utakon szilveszterkor

A közlekedési rendőrök 172 gépjárművezetői és 38 forgalmi engedélyt vontak be, és több mint 500 ezer lejre róttak ki bírságot az elmúlt 24 órában - tájékoztatta az Agerprest a belügyminisztérium.

E szerint több mint 25 ezer belügyi alkalmazott teljesített szolgálatot 2018 utolsó óráiban a közrend fenntartása érdekében. A rendőröket és csendőröket több mint 3 300 alkalommal riasztották a 112-es egységes segélyhívószámon.

Összesen 856 bűncselekményt állapítottak meg, amelyből 274 esetben tetten érték az elkövetőket. 196 esetben személy ellen, 259 esetben vagyon ellen, 196 esetben pedig robbanóanyaggal kapcsoltban követtek el bűncselekményeket.

Ugyanakkor különböző kihágások miatt több mint 2 800 pénzbírságot róttak ki, több mint egymillió lej értékben - részletezi a belügyminisztériumi közlemény. Az óév utolsó napján 58 400 lej értékben koboztak el pirotechnikai eszközöket.

A tűzoltóknak több mint ezer bevetésük volt, amiből 894 esetben orvosi segítséget nyújtottak, 44 alkalommal tűzhöz vonultak ki. A belügy mentőrepülőgépét egy esetben kellett bevetni.

Kapcsolódók

Kimaradt?