Meleşcanu és Ciamba: az EU-elnökség nem használható fel eszközként a belpolitikai harcokba

A soros EU-elnökség egy jelentős európai és országprojekt, amely nem használható fel eszközként a belpolitikai harcokban – hangsúlyozza egy közös közleményben Teodor Meleşcanu külügy- és George Ciamba európai ügyekkel megbízott miniszter.

A Viorica Dăncilă vezette kormány két tagja szombaton közleményben reagált "azokra az üzenetekre, amelyek az Európai Unió Tanácsának román elnökségével kapcsolatban jelentek meg a médiában". A miniszterek hangsúlyozzák, a kormány jelentős erőfeszítéseket tett és tesz továbbra is annak érdekében, hogy a legjobb körülmények között láthassa el az EU-elnökséget 2019 első félévében.



„Tudatában vagyunk annak, hogy milyen felelősséggel jár egy ilyen mandátum, illetve hogy milyen kihívásokra kell válaszolnia az Európai Uniónak fejlődésének e fontos szakaszában" – fogalmaznak a közlemény írói, hozzátéve, hogy Románia miniszterelnöke és a teljes kormányapparátus intenzív felkészülési folyamaton van túl, amelynek köszönhetően minden szempontból készen áll az előtte álló feladat ellátására. „Ezt még az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker is világosan és egyértelműen elismerte, amikor Brüsszelben találkozott a román kormány képviselőivel" – áll a közleményben.

Meleşcanu és Ciamba hangsúlyozza, a kormány olyan stratégiai projektként kezeli az EU-elnökséget, amelyet a belpolitikai vitáktól függetlenül kivitelezni kell, és ennek előkészítése érdekében közös erőfeszítéseket tett a kabinet és a külügyi tárca.

"A román kormány felkészült az EU-elnökség ellátására, és kifejezte együttműködési hajlandóságát minden hazai intézménnyel, anélkül azonban, hogy a belpolitikai nézeteltéréseket külföldre exportálta volna" – mutat rá a közlemény, hangsúlyozva, a két miniszter szerint az EU-elnökséget nem lehet eszközként felhasználni a belpolitikai harcban, ez jelentős uniós és országprojektként kezelendő.

Románia tisztában van azzal, hogy féléves mandátuma alatt „pártatlan közvetítőként" kell vezetnie az Európai Unió Tanácsának munkálatait, tudatában van annak is, hogy milyen összetett helyzetben kell ellátnia az EU-elnökséget, és eltökélt szándéka, hogy mandátuma alatt konkrét eredmények szülessenek a fontos európai ügyek tekintetében – áll még a két miniszter közös közleményében.

Kapcsolódók

Kimaradt?