Jelképesen átvette az EU tanácsának soros elnökségét Klaus Johannis

Sebastian Kurz osztrák kancellár bukaresti látogatása során jelképesen átadta pénteken Klaus Johannis államfőnek az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, amelyet Románia tölt be 2019 első félévében.

Kurz elmondta, hogy az osztrák uniós elnökségnek 40 megállapodást sikerült véglegesítenie, az elindított, de további tárgyalásokat igénylő témák közül pedig a migrációs válság kezelését, valamint a Nyugat-Balkán integrációs folyamatát emelte ki.

Johannis kifejezte reményét, hogy a román elnökség alatt sikerül rendezett módon lezárni az Egyesült Királyság kilépésének folyamatát, és a Brexit utáni EU jövőképéről rendezendő május 9-i nagyszebeni csúcstalálkozón sikerül megerősíteni az unió egységét.

A kancellár az államfő politikai ellenfelével, Viorica Dăncilă szociáldemokrata kormányfővel is találkozott. Rövid sajtónyilatkozatuk alkalmával itt is megemlítette, hogy megnyugtató válaszokat vár Bukaresttől a jogállamisággal és a fektetői környezettel kapcsolatos aggodalmakra.

Dăncilă az osztrák és a román uniós elnökség mottójára utalva azt hangoztatta: nemcsak olyan Európára van szükség, amely védelmez, hanem a keleti és nyugati, északi és déli, régi és új tagországok közti összetartás, a kohézió erősítésére is. Rámutatott: tudatában van annak, hogy számos nehéz kérdést örököl, nagyon eltérőek például a vélemények a migráció és terrorizmus kérdésében, de a román elnökség mindent meg fog tenni az álláspontok összehangolása érdekében, mert a polgárok eredményeket várnak.

Az osztrák kancellár a román kormány által bejelentett, küszöbön álló bankadóra, illetve a szabályozott gázárhoz való visszatérésre vonatkozó újságírói kérdésre leszögezte: nem a Romániában jelen lévő OMV-t vagy Erste bankot félti, mert azok számos más országban is megtalálhatják számításaikat, hanem azt tartja aggasztónak, hogy a román befektetői környezet megromlása munkahelyek elvesztéséhez, a beruházók elüldözéshez vezethet, ami aztán a fogyasztói árak emelkedését is eredményezheti.

Mind az elnök, mind a kormányfő azt hangoztatta, hogy a belpolitikai feszültségek dacára Románia felkészült az EU tanácsa soros elnökségének ellátására, és a mandátum sikere érdekében egymással és az elnökségi trió másik két tagjával (Ausztriával és Finnországgal) is szorosan együtt fognak működni.

Kapcsolódók

Kimaradt?