Ezt üzente a miniszterelnök a romániai nemzeti kisebbségeknek

A kisebbségek napjának megünneplése annak a hozzájárulásnak az elismerése, amit a kisebbségek tettek az ország fejlődéséért - jelentette ki kedden Viorica Dăncilă miniszterelnök.

„A kisebbségek napja alkalmából jókívánságaimat fejezem ki minden kisebbségi közösségnek, amelyek társadalmi-szociális sokféleségükkel kiteljesítették a nemzeti értékek tárházát. A kisebbségek napjának megünneplése annak a hozzájárulásnak az elismerése, amit a kisebbségek tettek az ország fejlődéséért, hogy ma Románia egy erős ország legyen, amely képes ellátni az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét” – üzente a nemzeti kisebbségek napján a kormányfő.

Viorica Dăncilă szerint egy multikulturális világban élünk, ahol támogatni kell a kulturális, nyelvi, etnikai és vallási sokszínűséget, óvni kell a kisebbségek identitását, az együttélés alapjának pedig a párbeszédnek, a megértésnek és a toleranciának kell lennie. „Mindezek természetes módon gyökereznek a román nép bölcsességében, és bizonyítják, hogy Románia mélységesen tisztában van az Európai Unió mottójával: „Egység a sokfélségben” – olvasható a kormány közleményében.

A miniszterelnök szerint a történelem során a románok és magyarok harmonikusan éltek egymás mellett, és ez „szavatolja, hogy együtt egy erős, biztonságos és virágzó Romániát építhetünk”. „A nemzeti kisebbségekhez tartozó román állampolgároknak a legjobbakat és vágyaik teljesülését kívánom” - zárul Dăncilă üzenete.

Klaus Johannis államfő üzenetét itt olvashatja.

Kapcsolódók

Kimaradt?