banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Ruhákat, élelmiszert adományozna a rászorulóknak? Mutatunk egy pár lehetőséget

Karácsony közeledtével Erdély-szerte megnő az emberek adakozó kedve, tapasztalatok szerint ebben az időszakban az átlagnál többen keresik fel a segélyszervezeteket vagy a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó intézményeket, hogy segítségüket ajánlják fel a rászorulók számára. Az adakozó kedvűeknek összegyűjtöttünk egy pár szervezetet, ahol biztosan tárt karokkal fogadják a felajánlott segítséget.

Az egyik legnagyobb segélyszervezet, a Máltai Szeretetszolgálat szinte minden erdélyi megyében jelen van, 17 fiókszervezetük fogad adományokat, illetve önkénteseik az advent kezdete óta jelen vannak a vásárokban, az üzletek környékén, ahol ismertetik a szervezet tevékenységét és gyűjtéseket is szerveznek. Emellett több városban szerveznek karitatív eseményeket.

A Máltai Szeretetszolgálat országos főtitkára, Tischler Ferenc érdeklődésünkre elmondta: a lakosság adakozó kedvének növekedése annak is köszönhető, hogy karácsony közeledtével láthatóbbá válnak a segélyszervezetek programjai, de annak is, hogy a társadalom ilyenkor érzékenyebbé válik a rászorulók problémája iránt. Hozzátette: szükség van az adományokra, mert tapasztalatuk szerint egyre nagyobb számú idős, egyedülálló személy és árva fiatal szorul segítségre.

Tischler Ferenc ugyanakkor arra hívja fel az adakozó kedvűek figyelmét, hogy próbálják hosszabb időre kitolni az adakozást, ne kizárólag a karácsonyi ünnepek idején halmozzák el élelmiszerrel a rászorulókat, hanem az azt megelőző és az azt követő két hétre osszák be odafigyelésüket. Tapasztalatok szerint legtöbben a karácsonyi asztalra próbálnak élelmiszert juttatni a szegényeknek, de ezzel az a gond, hogy ha egy-egy családhoz két nap alatt túl sok élelmiszer jut, akkor nem tudják elfogyasztani és azok elromolhatnak. Hozzátette, az egész évben összegyűjtött adomány fele karácsony tájékán érkezik. 

Nő a rászorulók száma. A Máltai Szeretetszolgálat országos főtitkára szerint az elmúlt 25 évben sokat változott a kedvezményezettek köre, tapasztalatuk szerint az elmúlt időszakban megnőtt az egyedülálló idős személyek száma, akiknek gyerekei, hozzátartozói vélhetően külföldön keresik a boldogulás lehetőségét. Csak Kovászna megyében 500–600 család kap rendszeres támogatást, hetente vagy havonta élelmet, ám az ünnepeken kiterjesztik a támogatottak körét, ilyenkor mintegy kétezer rászoruló kap segítséget, gyerekek, idősek, betegek, nagycsaládosok. Ennél azonban sokkal nagyobb a rászorulók száma, hiszen a civil szervezetek folyamatosan egyeztetnek, és nem ugyanazokat a személyeket segítik.

Legyen hagyomány az adomány!

A Máltai Szeretetszolgálat idén december 15. és 22-e között nagyszabású adománygyűjtő akciót szervez a Petry üzletekkel, a Maszol.ro-val, az Erdély TV-vel és az Erdély FM-mel közösen. Ebben az időszakban Hargita, Maros és Kolozs megye 28 helyszínén, a Petry üzletekben a szeretetszolgálat önkéntesei arra kérik a vásárlókat, hogy vegyenek egy tartós élelmiszerrel többet és azokat helyezzék el a Petry üzletekben, a kasszák mellett lévő dobozokban. Az így összegyűjtött élelmiszer adományok jelentős részét a helybéli idős és fogyatékkal élőknek juttatják el, illetve egy része a Máltai Szeretetszolgálat Arad megyei bentlakásos rendszerben élők központjába kerül, mondta Tischler Ferenc.

A Legyen hagyomány az adomány! akció célja, hogy egy hét alatt minél több tartós élelmiszert gyűjtsenek a nehéz anyagi körülmények között élőknek. „Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi felelősségvállalás szempontjából is, hogy a helyi vállalkozók részt vegyenek ilyen kezdeményezésekben és nagy öröm számunkra, hogy a Máltai Szeretetszolgálat ezúttal minket kért fel partnernek. Hiszünk abban, hogy minél többet adunk, annál több közös örömünk lesz” – mondta el Varga Pál Petri Júlia, a Petry cégcsoport kiskereskedelmi igazgatója. További részleteket az adománygyűjtésről itt olvashat.

Idősek karácsonya és jótékonysági rendezvények országszerte

A Máltai Szeretetszolgálat országos főtitkára, Tischler Ferenc tudatta azt is: több fiókszervezetük idén is megszervezi a már hagyományosnak számító Idősek karácsonya akciót, amely során több helyszínen egyedülálló, idős személyek számára gyűjtenek, illetve önkénteseik ellátogatnak a térség öregotthonaiba, adventi koszorúkat készítenek az idős embereknek és süteményekkel is megkínálják őket.

Az ország több helyszínén jótékonysági koncerteket is szerveznek, amelyek bevételeit karácsony tájékán a szegényekre fordítják. Emellett karácsony estéjén több helyszínen forró teát osztanak hajléktalanok és rászoruló családok számára. Karácsony első napján, december 25-én pedig a szentmisét követően meleg ebédre hívják meg a rászorulókat. Amennyiben huzamosabb ideig alacsonyabbra fordul az éjszakai hőmérséklet, akkor éjszakánként felkeresik az utcán lévő hajléktalanokat, számolt be Tischler Ferenc. Hozzátette: az adományozók a honlapon találják meg a fiókszervezeteik elérhetőségeit és ajánlhatják fel támogatásukat.

Az aradi fiókszervezet is várja az adományokat

A rászorulók támogatása, az elesettek felkarolása, a szociálisan hátrányos helyzetben lévők megsegítése állandó feladata és hivatása a Máltai Szeretetszolgálat aradi fiókszervezetének – mondta Farkas Viktória, kihangsúlyozva, hogy nem csak karácsony előtt, az adventi időszakban szervezik a karitatív akciókat. Ilyenkor azonban nagyobb az adakozókedv, az átlagosnál egy kicsit könnyebben gyűjtenek adományokat, amelyeket a szervezet nyilvántartásában lévő nagycsaládosoknak vagy egyedül élő idős személyekhez juttathatnak el.

A magyarországi Máltai Szeretetszolgálattal lebonyolított, európai uniós támogatást kapott határon átívelő projekt keretében az aradi „máltások” két szociális munkást is alkalmazhattak főállásban, így az Episcopiei (Batthyány) utca 32. szám alatti, a megyei RMDSZ-székház udvarán működő székházuk napi nyitvatartással működik, és nem csupán akkor, amikor az önkéntesek ügyfélfogadást vállalnak. Ide várják a felajánlásokat – főleg tartós élelmiszereket, tisztálkodó- és tisztítószereket –, amelyeket a rászorulóknak továbbítanak.

Hagyomány, hogy a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai Szenteste napján felkeresik a hajléktalanokat, és az adományok mellett egy kis lelki táplálékkal is kedveskednek nekik. Több mint egy évtizedes a múltja a Magányosok karácsonyának, amikor is 100–120 magyar személyt látnak vendégül egy ebédre. „Ilyenkor nemcsak a rászorulókat hívjuk el, hanem olyan tehetősebbeket is, akik magukra maradtak, családtagjaik elhunytak, vagy külföldre költöztek, és magányosan töltik az ünnepeket. Nem is annyira az ebéd a fontos, hanem inkább az, hogy társaságban lehetnek, beszélgethetnek, régi ismerősökkel találkozhatnak” – mondta Farkas Viktória a megyei RMDSZ-szel közösen szervezett, és az önkormányzat által támogatott rendezvényről, amelyet idén december 21-én tartanak meg (egyelőre a helyszín nem ismert).

Az aradi Katalin Egyesület a nagycsaládosokon segít

Az aradi Katalin Egyesület a nagycsaládosok megsegítését tűzte ki célul. A civil szervezet egész évben használt bútorokkal, mások által kiszuperált vagy lecserélt háztartási eszközökkel, elektronikai cikkekkel segíti azokat, akiknél nagy úr a szükség. Ilyenkor, az év végi ünnepek idején nagyobb az adakozó kedv, és a támogatók jóvoltából nagyobb puttonnyal érkezik a rászorulókhoz az egyesület elnöke, egyszemélyes menedzsmentje, Balta János.

Nyolc-tízgyerekes családokat keres fel, úgyhogy elfogadják a ruhaneműt is, de a tartós élelmiszerek is elkelnek – a gyerekek természetesen a játékoknak örvendenének a legjobban. A nyugdíjas korú, de még aktív újságíró 2007-ben alapította az egyesületet elhunyt felesége emlékére. A Katalin Egyesületnek szánt adományokat az RMDSZ-székházba vihetik be az adakozók.

A csíkszeredaiak is szebbé tehetik a rászorulók ünnepét

Karácsonyi JóPont Akciót szervez a Juventutti Alapítvány, amelynek célja, hogy több partner csatlakozásával, illetve a jószándékú csíkiak segítségével tehessék szebbé a rászoruló családok életét. A csomagokat az alapítvány jutattja el a kedvezményezetteknek, amelyek főként tartós élelmiszerekből, valamint tisztító- és tisztálkodási szerekből állnak majd. Az akció december 17-ig tart, összesen 19 gyűjtőponton fogadják az adományokat.

Az adományokat többféle módon lehet eljuttatni az alapítványhoz. Az élelmiszereket például a Piac utcai Merkúr Áruházban elhelyezett, az alapítvány logójával ellátott ládába lehet tenni, a ComColor üzlet emeletén pedig tisztító- és tisztálkodási szereket gyűjtenek. 17 pénzadomány-gyűjtő karácsonyi JóPontot is létrehoznak Csíkszeredában, az összegyűlt pénzösszegért élelmiszereket vásárolnak majd. Pénzadomány-gyűjtő pontok: minden csíkszeredai Harmopan üzlet, a Mixt Com SRL. üzletei, a Novák Cukrászda, a Bakó Cukrászda, a Mokka Cukrászda, valamint a Juventutti Alapítvány. Kapcsolattartó személy: Balázs Brigitta, 0742-049-038, balazs.brigitta@juventutti.ro

A Caritas ez év karácsonyán is felkarolja a szegénységben élő gyerekeket, akiknek segítséget lehet nyújtani. Huszonnyolc 1–4. osztályos diáknak gyűjtenek, elsősorban takarókat (nagyjából harminc lej értékben), de természetesen másféle adományokat is elfogadnak. Gyűjtőközpont a Csíkszeredai Caritas székhelye, az akció december folyamán tart. Kapcsolattartó személy: Blénessy Éva regionális forrásteremtő, 0731-005-684, eva.blenessy@caritas-ab.ro.

Szeretet Slam és cipősdoboz-akció Marosvásárhelyen

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház két társulata a nézőkkel összefogva a rászorulóknak gyűjt adományt, amivel a Krisztusért és Egyházért CE Szövetség marosvásárhelyi fiókszervezetének időseket és gyerekeket segítő programjaihoz járul hozzá. Leginkább tartós élelmiszert (lisztet, cukrot, olajat, rizset, száraztésztát, konzervet, édességet), tisztító- és tisztálkodási eszközöket, -szereket, tanfelszerelést (füzetek, írószerek, táskák, tolltartók stb.) gyűjtenek december 30-ig a színház nagytermi és kistermi bejáratainál, valamint a Tudor negyedbeli és a Dózsa György utcai Merkúr üzletekben található gyűjtőládákba. Az adományokat január első felében egy közös színházi program keretében adják át az időseknek, valamint a Dorcas gyermekotthon gyerekeinek. 

 

Szeretet Slamet hallgathat az, aki december 20-án este 6 órától részt vesz a Telefonos Szeretetszolgálat és a Slam Poetry Marosvásárhely karitatív ünnepi szabadköltészet előadásán a Köpeczi – Teleki Házban. A slammerek fellépését 10 lejes belépő ellenében lehet meghallgatni, és az ebből befolyt teljes összeget a Telefonos Szeretetszolgálatnak ajánlják fel. További infók az esemény Facebook-oldalán olvashatóak. 

Egy cipősdoboznyi szeretet címmel szervezi meg adománygyűjtését a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának Hallgatói Önkormányzata, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppart Maros megyei szervezete is. A Hallgatói Önkormányzat irodájába december 17-ig, a Mihai Viteazu (Klastrom) utca 10. szám alá pedig minden hétköznap 10-13 óra között december 18-ig várják az adományokat. A főként nem romlandó élelmiszert, édességet, játékot, ruhaneműt tartalmazó adománydobozokra kérik ráírni, hogy hány éves és milyen nemű gyermeknek szánják.

A Jótettek fája (Copacul cu fapte bune) akciója 2018 decemberében is az Eden Beauty szaloban zajlik. December 16-án, vasárnap ide várják a gyerekeknek és felnőtteknek szóló adományokat. Tiszta, hordható ruhákat, új iskolai tanfelszerelést, tisztálkodási eszközöket, -szereket, játékokat, tartós élelmiszert, édességet, gyümölcsöt várnak. A marosvásárhelyi anyákat segítő My Happy Family alapítvány számára gyűjtenek 0-1 éveseknek szóló ruhákat, pelenkát, tejport, takarót, az 5-12 éveseknek való ruhákat Mezőszengyelre, a felnőtteknek valókat Maroskeresztúrra továbbítják. 

Jótékonysági karácsonyi vásárt szervez a marosvásárhelyi J’ai Bistrot december 15-én, szombaton, 12 és 19 óra között, ahol az Ajungem MARI oktatási programban résztvevő, állami gondozott gyerekek önkéntesek segítségével készített ajándéktárgyait lehet megvásárolni. Az eladásokból begyűlt összeget a program támogatására fordítják. Az Ajungem MARI önkéntesei mintegy 200 Maros megyei állami gondozott gyereknek segítenek a tanulásban, készségfejlesztésben hetente megszervezett programjaikkal. A szervezők jó állapotban lévő készségfejlesztő játékokat, térképeket és enciklopédiákat is szívesen elfogadnak a gyerekek részére. 

A Caritashoz is fordulhatnak a nagyváradiak

A Partiumi Keresztény Egyetem Gyülekezete a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szociális napközijébe járó 6–10 éves gyermekek javára gyűjt. A felajánlásokat a PKE diákszervezetének vagy az Arany János Kollégium irodáján lehet leadni (mindkettő a Teleki/Primăriei utca 36. szám alatt található). A cipősdobozokba a játékok, iskola felszerelések, higiéniai termékek és édességek mellett valamilyen „személyes kedvességet”, képeslapot vagy rövid levelet is tehetnek az adományozók. Részletek itt olvashatók. 

A nagyváradi Caritas Catolica minden évben jótékony célú pénzadomány-gyűjtést szervez, általában az Árpádházi Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnap. Ilyenkor a Nagyváradi Egyházmegyéhez tartozó római katolikus templomokban összegyűjtött perselypénzt ajánlják fel valamilyen karitatív tevékenység támogatására, emellett bárki leadhat adományokat a Caritas Catolica székhelyén is december folyamán. Az idei Szent Erzsébet-gyűjtéskor felajánlott adományokból vidékről érkezett rászoruló iskolások számára biztosítanak díjmentesen szállást és ellátást a Szent László Internátusban, ahol árvaházakból és gyermekotthonokból kikerült fiatalok számára is mindig vannak helyek.

A Caritas Catolica ellátottjainak szánt ruhaadományok leadhatók éjjel-nappal, akár hétvégén is a Kanonok sor 21 szám alatt, vagy elhelyezhetők a város számos pontján kihelyezett ruhagyűjtő konténerekben. Élelmiszeradományokat – konzerveket, zöldségeket, gyümölcsöket, tartós vagy friss élelmiszereket – hétköznaponként 8–15 óra között a Caritas nagyváradi szegénykonyháján (Spartacus utca 31/A) vesznek át. A konyha naponta 200 ember számára főz, hajléktalanoknak, egyedülálló időseknek, beteg személyeknek és intézményekben gondozottaknak.

Aki pénzadománnyal szeretné támogatni a szervezet munkáját, az megteheti személyesen a Caritas Catolica székhelyén (Ion Creangă tér 2. szám – az egykori Szt. József Kórház épületében), vagy banki átutalással a Caritas honlapján megtalálható bankszámlaszámon. A szervezet munkatársai és önkéntesei két standdal is részt vesznek a római katolikus püspöki palota kertjében szervezett hagyományos adventi jótékonysági vásáron. Aki támogatni szeretné a Caritas tevékenységét, az eljöhet és vásárolhat az iskolás diákok és idősotthonok bentlakói által készített kézműves termékekből – dísztárgyak, kötött ruhák, édességek, ékszerek stb.

Vidéken is gyűjtenek

Civil szív néven indított jótékonysági mozgalmat a Vidéki Ifjúsági Szövetség november 28-án, összesen száz család megsegítését tervezik a téli ünnepek előtt. Akciójuk december 19-éig tart, ám nemcsak a felajánlásokat várják, hanem kérik, hogy aki rászoruló családról tud, értesítse erről a szövetséget a mellékelt ív kitöltésével. A felajánlók szintén jelentkezhetnek online a mellékelt íven, és a tervek szerint lesznek majd adománygyűjtésre kijelölt helyek és napok, amelyeken személyesen is átadhatják majd ajándékaikat, adományaikat a szervezet képviselőinek.

A tartós élelmiszerek mellett szívesen fogadnak bármilyen felajánlást: bútorokat, ruhákat, gépeket, tüzelőanyagot stb., ezek elszállítását is vállalják. A pénzbeli adományokat a RO26BTRLRONCRT0075555302 (Asociaţia Tinerilor Maghiari din Provincie, CIF 16594546, Sediu: Roşiori 265A, reprezentat Boda Gergely) számlaszámon várják. Bővebb tájézkotatást Facebook-oldalukon találnak.

Kolozsváron is célba ér az adomány

A kolozsvári belvárosi unitárius egyházközség két projektjéhez csatlakozhatnak a jótékonykodók – tudtuk meg az egyház sajtóreferensétől. Egyrészt keddenként 100 főre meleg ebédet főznek, ehhez mindenféle ételt, gyümölcsöt, desszertet és pénzadományt várnak. Másrészt pedig a Gondviselés Segélyszervezettel közösen cipősdoboz akciót szerveznek, tisztító és tisztálkodási szerekkel, füzetekkel, írószerekkel, játékokkal (de nem plüssök) lehet segíteni. Mindkét esetben az egyházközség irodájában lehet átadni az adományokat.

 

A kolozsvári Planetariumban (Tükör utca 4.) december 13. és 16. között ígéretes adventi vásárt hirdettek, erdélyi tervezők, kézművesek, kisvállalkozók árulják majd különleges termékeiket. Ennek keretében a Szent Mihály Plébániával karöltve cipősdoboz-akciót is szerveznek a nyárádmenti rászoruló gyerekeket segítő katolikus misszió számára. A szervezők arra kérik az adakozó kolozsváriakat, hogy amikor összeállítják a dobozok tartalmát, tartsák szem előtt, hogy milyen korosztálynak szánják, és fiút vagy lányt szeretnének meglepni vele. A csomagokat a helyszínen matricázzák fel. Részletek az esemény Facebook-oldalán olvashatók. 

Cipősdoboz-akciót szervez a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kémia és közgazdaság szakos hallgatócsapata is. A KOMIX (Kolozsvári Magyar Ifjú Kémikusok Szervezete) és a KGK (Közgazdász Klub) december 17–18. között várja az adományokat – bármit, ami nem romlandó, „legyen az bármilyen apróság, egy tábla csoki, fölösleges gyerekjáték vagy egy pár kesztyű” – a Kémia és Vegyészmérnöki Kar épületének főbejáratánál és a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar főbejáratánál. „Mi összegyűjtjük, és becsomagoljuk őket, majd eljuttatjuk a rászoruló gyerekekhez” – olvasható a szervezők beharangozójában. Részletek itt.  

 

Kapcsolódók

Kimaradt?