Újabb összeget fordít a magyar kormány a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programra

A magyar kormány 9,048 milliárd forintot (több mint 27 millió euró) fordít a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program harmadik ütemére – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Grezsa István elmondta, a 2016 novembere óta zajló program harmadik üteme 2021 decemberében zárul, a fejlesztési program összköltsége meghaladja a 47 milliárd forintot.

A miniszteri biztos reményét fejezte ki, hogy ez a grandiózus külhoni óvodafejlesztési program mélyreható változásokat hoz a Kárpát-medence azon intézményeiben, ahova magyar gyerekek járnak. Elmondta, a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja 1 665 intézményt érint, ezekbe a program kezdetekor 48 ezer magyar gyermek járt. Számuk azonban folyamatosan nő, és a kormány reményei szerint – a demográfiai helyzet és az elvándorlás ellenére is – 2021-re eléri a 60 ezret.

A miniszteri biztos beszámolt az eddig elért eredményekről is. Közölte, az első két ütemben 150 új intézmény épül és 450-et újítottak fel; 12 esetben az alapkőletétel is megtörtént. Ezen kívül mind az 1 664 intézménybe fejlesztőcsomagot is eljuttattak – tette hozzá.

Grezsa István azt mondta, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez az óvodafejlesztési program egyfajta „örömprogrammá” alakult, amely nemcsak szülőkről, gyerekekről és óvónőkről szól, hanem teljes közösségeket mozgat meg. Kitért a fejlesztésekkel párhuzamosan zajló szakmai programokra is, amelyek magasabb minőségű oktató-nevelő munkát biztosítanak a külhoni magyar iskoláknak.

A miniszteri biztos szerint két irányba érdemes továbbgondolkodni, ezzel kapcsolatban a bölcsődei és a kisiskolás programot említette. Mint mondta, a Magyarországon magától értetődő bölcsődei rendszer a környező országokban nehezen elérhető, illetve cél lenne, hogy a magyar gyerekek az óvodából kikerülve magyar iskolában tanuljanak.

Grezsa István úgy fogalmazott, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program a legnagyobb rendszerszintű nemzetpolitikai program a trianoni békediktátum óta. Ez a program mára szerves része és zászlóshajója a magyar nemzetpolitikának – emelte ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?