Meghalt öt fiatal a szétlapított Fordban – részletek a balesetről

Egy diszkóból tért haza az az öt, 17 és 21 év közötti fiatal, aki életét vesztette vasárnap hajnalban egy Suceava megyében történt autóbalesetben. Még nem tudni, hogy a sofőr fogyasztott-e alkoholt.

Mint írtuk, a személygépkocsi egy szabályosan közlekedő, török rendszámú nyerges vontatóval ütközött a fiatalok lakhelye, Vadu Moldovei község közelében, az E85-ös nemzetközi úton. Az 55 éves török sofőr a rendőrségnek elmondta, a Ford Focus egy jobbkanyarban sodródott le a sávjáról, és csapódott neki a kamionnak.

Az autó sebessége nagyon nagy lehetett, mert a nyerges vontató alá szorulva kettészakadt. A hatóságokat a látványtól sokkolt szemtanúk riasztották, több mentőautó és SMURD-egység érkezett a helyszínre. A tűzoltóknak sok időbe telt kiszabadítani a fiatalokat a jármű roncsai közül, de egyikük sem volt életben.

 
 

Azt már tudni lehet, hogy az öt barát egy diszkóban töltötte a szombat estét. Egyikük nemrég tért haza Angliából, ezt ünnepelték meg. Csupán a kórbonctani vizsgálatok elvégzése után derül ki, hogy fogyasztott-e alkoholt a 21 éves sofőr. A török kamionsofőr nem volt alkohol befolyása alatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?