Darius Vâlcov miniszterelnöki tanácsadó Brüsszelt és Sorost támadja

Összeesküvés-elméletnek nevezte hétfőn Corina Crețu regionális politikáért felelős román uniós biztos Darius Vâlcovnak, a kormányfő gazdasági tanácsosának előző esti vádjait, amelyek szerint Soros György "egy cégnek tekinti Romániát", az Európai Unió pedig kettős mércét alkalmaz Romániával szemben.

A két román tisztségviselő közötti nyilatkozatháború régebbi keletű, és azzal áll összefüggésben, hogy Crețu - akit egyébként a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelölt a Juncker-bizottságba - több ízben bírálta a szociálliberális kormányt, amiért nem hívja le a rendelkezésére álló, vissza nem térítendő uniós támogatásokat, ugyanakkor köz- és magánszféra együttműködésével épülő beruházásokkal terheli meg a hazai költségvetést.

Vâlcov az Antena 3 hírtelevízió vasárnap esti műsorában azt állította: sok nyugati ország ellenérdekelt a romániai autópálya-hálózat bővítésében, mert nem akarják, hogy keletről Románián keresztül érkezzen áru Európába. Szerinte valójában a keleti és nyugati uniós tagállamok közötti érdekellentét miatt akar Jean-Claude Juncker, az EB elnöke "kétsebességes" Európát. Úgy vélekedett, Brüsszel diszkriminálja Romániát, kettős mércét alkalmaz, de ideje, hogy Románia is hallassa hangját, mint Olaszország, Lengyelország, Magyarország, vagy Csehország.

Darius Vâlcov kijelentette, hogy Dacian Cioloș volt miniszterelnök - aki a PSD által megnyert 2016-os parlamenti választások előtt egy évig vezette Romániát egy szakértői kormány élén - Soros György embere. Megjegyezte: Soros egy cégnek tekinti Romániát, és itteni üzleti érdekeinek ugyanúgy akar érvényt szerezni, mint ahogyan a Facebook esetében tette, amiért a közösségi portál a részvények értékét csökkentő manipulációval vádolta.

A tanácsadó burkoltan azzal vádolta a Cioloș-kormányt, hogy idegen érdekek miatt enyhítette az úgynevezett offset-feltételeket, vagyis az ellentételezési követelményeket, amelyekkel Románia (a gyártás, összeszerelés honosításával) kompenzálja a kiadások egy részét a nagy értékű haditechnika-beszerzések esetén.

Corina Crețu uniós biztos az európai támogatásból épült nagyváradi Egyesülés híd avatóján vett részt hétfőn, ahol felszólította Viorica Dăncilă kormányfőt, hogy szerdai brüsszeli látogatása alkalmával - amikor bemutatja a biztosoknak a román uniós elnökség programját - tisztázza, hogy Vâlcov vádaskodása Bukarest hivatalos álláspontjának tekinthető-e. Crețu megjegyezte: nem először fordul elő, hogy a PSD, illetve a bukaresti kormány tisztségviselői az Európai Bizottságot támadják, és a bukaresti kormány mindeddig nem határolódott el a miniszterelnöki tanácsadó szavaitól.

Kapcsolódók

Kimaradt?