Nagyot nőttek a fizetések, de az összeg közel felét elveszi az állam

December elsejétől Romániában nagyobb lesz a bruttó minimálbér, mint a térség több államában. Ez azonban csalóka növekedés. A Deloitte Romania felmérése szerint a térségben Romániában adózzák meg leginkább a bérjövedelmeket, emiatt a minimálbér nettó összegével már nem kérkedhet a koalíció.

Romániában az elmúlt két évben a bruttó átlagfizetés mintegy 40 százalékkal növekedett. Ezzel a bérnövekedési ütemmel az ország az első helyen áll a térségben. Ám a magas adók és társadalombiztosítási hozzájárulások miatt a fizetések nettó összegének rangsorában az ország valahol az utolsó helyek egyikén foglal helyet.

Miközben Romániában a bruttó bérekre kirótt adók és illetékek megközelítik a jövedelem 42 százalékát, addig a térségben ez az arány átlagban mindössze 27 százalékos. Az ezer euró értékű bruttó fizetésre kirótt adók Magyarországon csupán 34 százalékosak, Lettországban csak 29 százalékosak. Ilyen tekintetben a legjobban Észtország áll, alig 13 százalékkal, majd Bulgária következik 22 százalékkal, Litvánia pedig 23 százalékkal.

Kimagaslóan nagy a bruttó minimálbér

A bruttó minimálbér Romániában december elsejétől 446 euró lesz. Ezen a téren az ország nem is áll majd rosszul, hiszen a közép-kelet-európai térségben az átlagösszeg 421 euró. A bruttó 446 euró azonban nettóban alig 261 eurót jelent. Ezen a téren azonban Románia messze elmarad a térségbeli országoktól, ahol ez az összeg átlagosan 334 euró.

A 446 eurós bruttó minimálbérből az alkalmazott 156 eurós társadalombiztosítási hozzájárulást, 29 eurós jövedelemadót fizet, így voltaképpen a bruttó összegnek csupán 58 százalékát kapja kézhez – miközben a térségbeli államokban a bruttó összeg átlagban 79 százalékát viheti haza az alkalmazott.

Mi több, Észtországban ez az arány 96 százalékos(!), Litvániában 90 százalékos, de a romániainál jóval magasabb, 78 százalékos Bulgáriában, 75 és 66 százalékos Szerbiában és Magyarországon is. A nettó minimálbér Észtországban a legnagyobb, eléri a 482 eurót, majd Csehország következik, 405 euróval, a legkisebb pedig – 211 illetve 202 euró – Szerbiában és Bulgáriában.

Nagyobb adók – magasabb életszínvonal?

A Deloitte Romania úgy véli, a magas illetékeknek és adóknak a magasabb életszínvonalban kellene megnyilvánulniuk, hiszen az állam ezekből az összegekből fedezi a különféle társadalmi-egészségügyi-oktatási és másfajta szolgáltatásokat. A valóságban azonban teljesen másként fest a helyzet, az államhoz befolyt ilyenfajta összegeket korántsem használják fel hatékonyan.

Kapcsolódók

Kimaradt?