A disznóvágások időszakában a kóstolóval terjedhet az afrikai sertéspestis

A disznóvágások időszakában fennáll a veszély, hogy a rokonoknak, ismerősöknek adott kóstolókkal tovább terjed az afrikai sertéspestis-járvány, hívja fel a figyelmet Sikó Barabási Sándor.

A háromszéki főállatorvos a prefektussal közösen tartott sajtótájékoztatón arra kérte a lakosságot, hogy más megyékből – főleg a fertőzöttekből – ne fogadjanak el kóstolót, mert az afrikai sertéspestis vírusa a fagyasztóban is megél. Előfordulhat, hogy lefagyasztott és a tavasszal elfogyasztott hús fertőz. Az állatorvos elmondta, sok gazda a fertőzött megyékben levágta az állatát, attól tartva, hogy nagyobb lesz a kára, ha a hatóság rendeli el a kényszervágást.

Sebastian Cucu prefektus szerint Kovászna megyét egyrészt a környező hegyek, másrészt a szigorú hatósági ellenőrzések megvédték attól, hogy felüsse a fejét a fertőzés, viszont a téli ünnepek közeledtével, a disznóvágások időszakában a kóstolók révén megnő a fertőzés terjedésének veszélye. A Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság vezetője, Sikó Barabási Sándor hozzátette: idén még szigorúbbak lesznek biztonsági intézkedések, sűrűbben ellenőrzik a húsfeldolgozókat és boltokat, illetve a közúti állatszállítást is. „Minden csomagtartót nem tudunk ellenőrizni, és gondot jelent, hogy a bellérek is tanultak, már nem kisteherautóval szállítják az élő állatokat vagy a húst, tudják, hogy az feltűnik a hatóságoknak, hanem inkább személygépkocsik csomagtartójában rejtik el a törvénytelen szállítmányt”, mondta a főállatorvos.

Szigorúbban kellene büntetni a bölléreket

Sikó Barabási Sándor elmondta, az elmúlt tíz napban két böllért értek törvénytelenségen Kovászna megyében, akik fejenként 4000 lejes büntetést kaptak. Prahova megyében két háromszékit értek tetten, akik fejenként 6000 lejes büntetést kaptak és elkobozták a szállított állatokat.

Sebastian Cucu prefektus elmondta, a büntetőtörvénykönyv 6 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azokat, akik hozzájárulnak betegségek terjesztéséhez, ez viszont abban az esetben alkalmazható, ha az illető tevékenysége közvetlenül hozzájárul a kór továbbadásához. A kormánybiztos és a főállatorvos szerint is szigorítani kellene a vonatkozó törvénykezést.

Az afrikai sertéspestis jelenleg Románia 18 megyéjében 292 településén van jelen, összesen 1106 fertőzés gócot azonosítottak. Eddig 361 000 sertés kényszerlevágását rendelték el és 7862 tulajdonosnak 190 millió lejnyi kárpótlást fizetett az állam. Sikó Barabási Sándor rámutatott: az afrikai sertéspestis mellett más betegségek is ostromolják az ország határát, így a juhokat és kecskéket érintő kis kérődzők pestise, a szarvasmarhákat érintő surlókór, a bőrcsomósodás kora, a kéknyelv betegség és a madárinfluenza, amelyek mind óriási gazdasági károkat okozhatnak. 

Háromszéken levágják a sertésállomány felét

Háromszéken 40.000-re tehető a háztartásokban tartott disznóállomány, amelynek felét tapasztalatok szerint a november – január időszakban saját és rokonaik használatára levágják a gazdák. A háromszéki főállatorvos szerint tavasszal gondot jelenthet majd, hogy a disznóvágások révén lecsökkent állományt úgy próbálják újratelepíteni, hogy más megyékből, netán az afrikai sertéspestis által fertőzött térségekből vásárolnak malacokat, ezzel pedig behurcolhatják a betegséget. Sikó Barabási Sándor arra kéri a gazdákat, hogy csak a környékről vásároljanak majd malacokat, főként hogy Bodzaforduló környékén jelenleg túlnépesedett a sertésállomány, tehát van ahonnan vásárolni.

Kilövik a vaddisznóállomány felét

A Kovászna megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági igazgatóság vezetője elmondta, az országos járványmegelőzési bizottság döntése értelmében meg kell ritkítani a vaddisznóállományt is, ezzel is próbálják fékezni az afrikai sertéspestis terjedését. Háromszéken becslések szerint 3300-ra tehető a vaddisznóállomány, és a rendelet szerint két négyzetkilométerre egy vaddisznó kell hogy jusson. Az elmúlt időszakban a háromszéki vadászok közel 800 vaddisznót lőttek ki, ezek egyikében sem találtak afrikai sertéspestis vírust. A járványmegelőzési bizottság 2019 januárig hosszabbította meg a vaddisznók kilövésének idejét . Kovászna megyében még 1103 vaddisznót fognak kilőni.

Kapcsolódók

Kimaradt?