Megfosztották párttisztségeitől a PSD legnépszerűbb politikusát

A Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottsága megfosztotta párttisztségeitől hétfőn Gabriela Firea bukaresti főpolgármestert, a párt legnépszerűbb politikusát, aki szeptember óta következetesen támadta és lemondásra szólította fel a korrupcióváddal bíróság elé állított Liviu Dragnea pártelnököt.

Firea már a testület ülése előtt bejelentette, hogy önként lemond a PSD bukaresti szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéről, tiltakozásul amiatt, hogy a pártelnök két éve nem hajlandó rendezni a helyzetet.

A végrehajtó bizottság mindenestől feloszlatta – mert másképpen nem válthatta volna le Fireát – a PSD Ilfov megyei szervezetét, és ezzel, elmondása szerint, arra kényszerítették, hogy lemondjon a PSD Bukarest-Ilfov térségi országos alelnöki tisztségről is.

Firea az ülés után közölte: a PSD egyszerű tagja marad, és végig akarja vinni 2020-ig tartó főpolgármesteri mandátumát a román főváros élén. Ismételten tagadta, hogy indulni szeretne az államelnöki választáson, de – mint mondta – szívesen indulna újabb főpolgármesteri mandátumért.

A Dragnea ellen "lázadók" élére állt

Szeptemberben Dragnea azonnali lemondását követelő nyílt levelet tett közzé a PSD három alelnöke: Paul Stănescu miniszterelnök-helyettes, Gabriela Firea bukaresti főpolgármester és Adrian Tuțuianu szenátusi alelnök, de a pártelnöknek sikerült megőriznie támogatottságát, és elszigetelnie a lázadókat. Tuțuianut két hete zárta ki a pártból a PSD végrehajtó bizottsága. A testület mostani ülésén Stănescun és Fireán volt a sor: előbbit kormánytisztségeitől, utóbbit pártfunkcióiról fosztották meg.

A főpolgármester már szeptember elején, a „lázadók” nyílt levele előtt azzal vádolta a pártelnököt, hogy a PSD vezető testületeinek beavatása nélkül, legfeljebb néhány bizalmasával konzultálva, egymaga hozza meg a legfontosabb döntéseket, elakasztja a főváros számára fontos projekteket, ellene pedig lejárató kampányt folytat. Úgy vélekedett: mind a párt és a kormány megítélése, mind az ország jövője szempontjából hasznos lenne, ha Dragnea visszalépne.

Firea bukaresti főpolgármesterként a párt legnagyobb választói legitimitással rendelkező politikusa és a közvélemény-kutatások tanúsága szerint jelenleg is a PSD legnépszerűbb politikusa.

Bukarest főpolgármesteri tisztsége a második legnagyobb választói támogatást feltételező tisztség Romániában az államfő után: Fireát 2016-ban csaknem negyedmillió polgár választotta meg Bukarest - első szociáldemokrata és első női - főpolgármesterévé. A Sociopol közvélemény-kutató intézet augusztusban 26 százalékon mérte Firea bizalmi indexét, míg Dragneában a megkérdezettek 15 százaléka bízott.

Kapcsolódók

Kimaradt?