Liviu Dragneának kedvező döntést hozott az alkotmánybíróság

Elölről kell kezdeni a román sajtó szerint a korrupcióért alapfokon börtönre ítélt Liviu Dragnea fellebbviteli tárgyalását, mivel az alkotmánybíróság szerdán utasította a legfelsőbb bíróságot, hogy alakítsa újra az öttagú bírói tanácsait. A szociáldemokrata pártelnök perében is egy öttagú tanács hozza majd a jogerős ítéletet.

Mint korábban írtuk, a miniszterelnök bepanaszolta az alkotmánybíróságnál a legfelsőbb bíróságot, mert nem alakította újra öttagú bírói tanácsait, miután hatályba lépett az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló idén módosított jogszabály.

A legfelsőbb bíróság két öttagú bírói tanácsának összetételéről minden év elején sorshúzással döntenek, az új törvényben ez csak annyiban módosult, hogy a két testületnek immár nincsenek hivatalból kinevezett elnökei, akik mellé további négy bírót sorsolnak ki, hanem a tanács minden tagját véletlenszerűen sorsolják ki.

A kormányfő szerint a legfelsőbb bíróság túllépte hatáskörét, és hozzátett a törvény előírásaihoz, amikor úgy döntött, hogy - erről szóló átmeneti rendelkezés híján - nem alakítja újra év közben a 2018 elején kisorsolt bírói tanácsokat, hanem csak jövő évtől alkalmazza az új törvény előírásait.

Szerdai ülésén az alkotmánybíróság 7-2-es szavazati aránnyal a miniszterelnöknek adott igazat ebben a jog konfliktusban. A taláros testület a határozatában utasította a legfelsőbb bíróságot, hogy alakítsa újra az öttagú bírói tanácsait. Így újraalakul az a tanács is, amely a jogerős ítéletet hozza majd Liviu Dragnea perében. A g4media.ro-nak nyilatkozó jogászok szerint emiatt a politikus fellebbviteli tárgyalását is újra kell kezdeni.

Az Adevărul korábban azt írta: szociáldemokrata pártelnök a vele szemben ellenségesnek tartott Iulian Dragomirtől, a legfelsőbb bíróság alelnökétől próbál megszabadulni az alkotmánybíróság segítségével, azzal a módszerrel, amellyel eltávolították Laura Codruta Kövesit a korrupcióellenes ügyészség éléről. Bár erre egy újabb sorshúzás sem garancia, Dragneának nincs veszítenivalója - kommentálta az ellenzéki lap.

Kapcsolódók

Kimaradt?