Az alkotmánybíróságnál panaszolta be a legfelsőbb bíróságot a kormányfő

Az alkotmánybíróságnál panaszolta be a legfelsőbb bíróságot Viorica Dăncilă miniszterelnök kedden egy olyan jogvitában, amely többek között a kormányt háttérből irányító Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök bírósági ügyének kimenetelét is befolyásolhatja.

A miniszterelnök szerint a legfelsőbb bíróság úgynevezett alkotmányos természetű jogi konfliktusba került a törvényhozással azáltal, hogy nem alakította újra öttagú bírói tanácsait, miután hatályba lépett az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló idén módosított jogszabály.

A legfelsőbb bíróság két öttagú bírói tanácsának összetételéről minden év elején sorshúzással döntenek, az új törvényben ez csak annyiban módosult, hogy a két testületnek immár nincsenek hivatalból kinevezett elnökei, akik mellé további négy bírót sorsolnak ki, hanem a tanács minden tagját véletlenszerűen sorsolják ki.

A kormányfő szerint a legfelsőbb bíróság túllépte hatáskörét, és hozzátett a törvény előírásaihoz, amikor úgy döntött, hogy - erről szóló átmeneti rendelkezés híján - nem alakítja újra év közben a 2018 elején kisorsolt bírói tanácsokat, hanem csak jövő évtől alkalmazza az új törvény előírásait.

Dragnea számára van tétje

A jelentéktelennek tűnő jogvitát Liviu Dragnea személyes érintettsége miatt övezi fokozott médiaérdeklődés Romániában. Az Adevărul szerint valójában Dragnea akar egy számára "kedvezőbb" összetételű bírói tanácshoz kerülni második korrupciós pere október nyolcadikán kezdődő fellebbviteli tárgyalásán, mert meggyőződése, hogy annál a tanácsnál, ahova ügyét besorolták, nincs esélye megúszni a börtönt.

A lap úgy tudja, a szociáldemokrata pártelnök a vele szemben ellenségesnek tartott Iulian Dragomirtől, a legfelsőbb bíróság alelnökétől próbál megszabadulni az alkotmánybíróság segítségével, azzal a módszerrel, amellyel eltávolították Laura Codruta Kövesit a korrupcióellenes ügyészség éléről. Bár erre egy újabb sorshúzás sem garancia, Dragneának nincs veszítenivalója - kommentálta az ellenzéki lap.

A PSD elnöke egy korábbi interjúban "természetesnek" nevezte a kormány azon szándékát, hogy a bírói tanácsok ügyében az alkotmánybírósághoz fordul, de azt állította, hogy nem tud részleteket az ügyről.

Dragneát második korrupciós perében három év és hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte júniusban első fokon a legfeslőbb bíróság egy háromtagú bírói tanácsa és elrendelte korábbi felfüggesztett ítélete letöltését. A fellebbviteli tárgyalás október 8-án kezdődik a legfelsőbb bíróság egyik öttagú bírói tanácsánál.

Kapcsolódók

Kimaradt?