Toader állítja: a törvényes előírások megsértésével nevezték ki Augustin Lazărt

Tudorel Toader igazságügyi miniszter szerint Klaus Johannis államfő hiányos pályázat alapján nevezte ki 2016-ban legfőbb ügyésszé Augustin Lazărt, ráadásul az elnököt személyes érintettsége is befolyásolhatta a kinevezési rendelet aláírásakor.

A miniszter, aki múlt héten egy húszpontos "bűnlajstrom" alapján kezdeményezte az elnöknél Lazăr felmentését, szerdán egy sor dokumentumot tett közzé a legfőbb ügyész kinevezésének előzményeiről, amelyek szerinte azt igazolják, hogy már a kinevezése is szabálytalanul történt.

Toader már múlt heti egyórás sajtóértekezletén is tett egy sokat sejtető megjegyzést arról, Lazăr pályázati anyagában egy a mostani államfő elleni bűnvádi eljárás megszüntetését elrendelő ügyészségi határozat is szerepel - erre a részletre azonban a bukaresti média csak napokkal később harapott rá.A sajtó egy része az elejtett megjegyzést úgy értelmezte, hogy Johannist annak idején valószínűleg zsarolással vették rá Lazăr kinevezésére, de legalábbis finoman megüzenték neki, hogy a kinevezéssel "megköszönhetné" a jelöltnek, hogy - nagyszebeni polgármesteri mandátuma idején - ejtette egyik ügyét.

Toader a napokig tartó titkolózás után szerdán sem tette közzé az államfő személyes érintettségére utaló dokumentumot, csak engedélyt kért publikálására a Legfelsőbb Bírói Tanácstól. Annyit azért elárult, hogy a kérdéses dossziét két feljelentő - egy magánszemély és egy közintézmény - panasza alapján regisztrálták a gyulafehérvári táblabíróság ügyészségén, amelyet akkor Augustin Lazăr vezetett.

A miniszter szerint tehát Johannis azt a jelöltet nevezte ki főügyésszé, aki egy korábbi ügyét vádemelés nélkül ejtette, de megjegyzi: nem tudhatja, hogy az államfő elé is ugyanaz a pályázati anyag került-e, mint amelyet a minisztérium levéltárában őriznek.

Augustin Lazărt az akkori szakértői kormány igazságügyi miniszterének előterjesztése alapján 2016 áprilisában nevezte ki három évre legfőbb ügyésznek Johannis. Pályázatának egyebek mellett tíz olyan "munkát" is tartalmaznia kellett, amelyek korábbi beosztásaiban végzett tevékenységét példázzák: ezek közé kerülhetett a - nagyszebeni polgármester - Johannisra vonatkozó 2013-as ügyészségi határozat.

Az ellenzéki média szerint Toader azért igyekszik az államfőt is besározva a legfőbb ügyész leváltását kieszközölni, hogy "megvásárolja" a hatékonyságával elégedetlen nagyobbik kormánypárt jóindulatát, elkerülendő, hogy őt is leváltsák a küszöbön álló kormányátalakítás során.

Kapcsolódók

Kimaradt?