Nemzetközi figyelem övezi a BBTE Holokauszt- és Genocídiumtanulmányok Intézetét

Diplomaták, elismert szakértők és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem vezetőségének jelenlétében avatták fel csütörtökön, Kolozsváron a Politika- Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kara Holokauszt- és Genocídiumtanulmányok Intézetének székházát. Egyebek mellett elhangzott: közös felelősségünk van abban, hogy a holokauszthoz hasonló szörnyűségek a jövőben ne történhessenek meg.

Az intézetet erőteljes erőforrásközpontként képzelik el az oktatás és a kutatás területén. Az eseményen köszöntőt mondott Salat Levente, a Politika- Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar dékánhelyettese és Daniel David, az egyetem rektorhelyettese is. Tibori Szabó Zoltán, az intézet igazgatója beszédében leszögezte, fontos számukra megemlékezni az áldozatokról, és tisztelegni azok előtt. Hozzátette, céljuk azok előtt is felfedni a szörnyű igazságot, akik ma próbálják letagadni a holokauszt eseményeit.  

Tibori Szabó Zoltán úgy látja, a gyűlölet és a kirekesztés mélyen beépült a társadalomba, az intézet programjai, képzései pedig mindezt tudatosítani akarják, felhívni a figyelmet mindarra, ami a holokauszt idején történt.

Szó lesz a román hatóságok felelősségéről a zsidók kivégzésében, de a németekéről is, akik támogatták ebben mind Romániát, mind Magyarországot. A kínálat nem csak egyetemi hallgatóknak szól, a friss programokért, ösztöndíjakért mindenképp érdemes követni az intézet honlapját, amely az angol mellett rövidesen magyar és román nyelven is elérhető lesz. Olyan kutatásokat akarnak végezni, amelyek újat hoznak, nem pedig reprodukálják az eddigi eredményeket, tette még hozzá az intézet igazgatója.

Az Egyesült Államok Holocaust Emlékmúzeuma (US Holocaust Memorial Museum, Washington, DC) támogatásával és hazai és külföldi magánszemélyek számottevő segítségével 1200 kötetet tartalmazó könyvtárat, eredeti, mikrofilm- és digitális dokumentumgyűjteményt hozott létre az intézet, amelynek székháza a BBTE Universitas Hotellel szomszédos épületben található.

Radu Ioanid, az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeuma nemzetközi archívumprogramjának igazgatója hangsúlyozta: sokszor azt tapasztalja, hogy bizonyos hatalmak megpróbálják újraírni a történelmet, hősként ünnepelni azokat, akik részt vállaltak a zsidók kiirtásában. Elfogadhatatlannak és törvénytelennek tartja, hogy Belényesen Ion Antonescu marsallról, Kolozsváron pedig Radu Gyrről neveznek el utcát, tette hozzá.

Felszólalt továbbá Merry Miller, az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetségének konzulja is, aki a BBTE-t méltatta a kezdeményezésért. Úgy vélte, szembesülnünk kell a múltunkkal, és le kell vonni a tanulságokat. Ellie Wiesel szavaival így összegzett: „a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny”.

Hans Erich Tischler, Németország Nagyszebeni Főkonzulátusának konzulja mérföldkőnek nevezte az intézet megnyitóját, és hangsúlyozta: közös felelősségünk van abban, hogy a holokauszthoz hasonló szörnyűségek a jövőben ne történhessenek meg. Megemlítette, hogy Berlinben közel 250 ezren tüntettek nemrég a rasszizmus, a xenofóbia és a szélsőjobboldali politika ellen.  

Kapcsolódók

Kimaradt?