Év végére megnyílhat a Nagyváradi Zsidó Múzeum

Október 5-én készültek el a nagyváradi Teleki utcai zsinagóga felújításával. A jövendő zsidó múzeum épületében október 9-én, a holokauszt romániai emléknapján az áldozatokról is megemlékeztek.

Nagyváradnak ez a harmadik zsinagógája, amelyet felújítottak, és fontosnak tartja, hogy emléket állítsanak a nagyváradi zsidóságnak, amely hozzájárult a város fejlődéséhez, mondta az átadás előtt Seidler András, a Nagyváradi Zsidó  Közösségi Központ igazgatója. A külső és belső felújítás befejezése közel 380 ezer lejbe került, amit a város költségvetéséből fedeztek.

A megjelenteket Felix Koppelmann, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke köszöntötte, és felidézte: a zsinagóga felújítását az amerikai nagykövetség műemléképületek rendbetételére elkülönített alapjából kapott 130 ezer dollárból kezdhették el. Újabb forrásokat azonban tudtak szerezni, ezért Ilie Bolojan nagyváradi polgármesterrel egyeztetve döntöttek a folytatásról. A cél az volt, hogy a nagyváradi zsidók tevékenységének emléket állítsanak, mondta a hitközség elnöke.

Dacian Palladi városmenedzser felidézte: 1940. előtt az akkor kilencvenezres lakosú Nagyváradon mintegy 30 ezer zsidó élt. Ismerni és tisztelni kell a történelmet, mondta, majd szintén köszönetet mondott azoknak, akik munkájukkal hozzájárultak az épület felújításához.

Sok munkájuk volt abban, hogy júniustól októberig elkészüljenek a felújítással, mondta Anamaria Sava, a polgármesteri hivatal vagyonkezelő igazgatóságának helyettes vezetője, Cristian Puşcaş építész pedig hozzátette: a megújult református és ortodox templomok mellett szépíti a városképet a felújított zsinagógaépület.

Ez év végéig meg szeretnék nyitni a Nagyváradi Zsidó Múzeumot, jelentette be Angela Lupşea, a Városi és Vármúzeum vezetője. A belső térben a fehér és a kék, az izraeli zászló két színe dominál majd, a karzat falain pedig már megkezdték az áldozatok neveinek felírását.

A holokauszt romániai emléknapján az áldozatokról is megemlékeztek, értük Shraya Kav rabbi mondta el az El Mule Rahamim, a Jizkor és a Kaddis imákat. A hatmillió áldozatot jelképező hat gyertyát a shoá egyik váradi túlélője, Blum Zoltán gyújtotta meg.

Kapcsolódók

Kimaradt?