FRISSÍTÉS - Legfőbb ügyész: az igazságügyi miniszter érvei egyértelmű túlzások

FRISSÍTVE - A legfőbb ügyész szerint az igazságügyi miniszter által a menesztése indoklására felhozott érvek "egyértelmű túlzások", ezt a módot találta a kormány arra, hogy válaszoljon a Velencei Bizottság ajánlásaira.

Augustin Lazăr szerda este sajtótájékoztatón reagált Tudorel Toadernek arra a bejelentésére, hogy elindította a leváltására irányuló procedúrát. Rámutatott, 36 éven keresztül kizárólag "nagyon jó" minősítéseket kapott a tevékenységi kiértékelőkön, és soha nem kérdőjelezték meg szakmaiságát.

A legfőbb ügyész emlékeztetett: két nappal ezelőtt a Velencei Bizottság azt ajánlotta a román hatóságoknak, hogy gondolják újra a vezető ügyészek kinevezését szabályozó törvényi rendelkezéseket, és ne zárják ki a kinevezési eljárásból a Legfelsőbb Bírói Tanácsot (CSM) és az államfőt.

„A legfőbb ügyész tevékenységét kiértékelő, ma bemutatott jelentéssel válaszol a kormány, az igazságügyi miniszteren keresztül, a Velencei Bizottságnak. A mai jelentésből kiderül, miként értelmezi a kormány a főügyészség függetlenségét. Fenntartom magamnak a jogot, hogy a következő napokban pontról pontra válaszoljak az igazságügyi miniszter egyértelmű túlzásaira és következtetéseire” - mondta szerda esti sajtóértekezletén Lazăr.

Hangsúlyozta: legfőbb ügyészként kötelessége nyilvánosan állást foglalni és intézményesen véleményt nyilvánítani az igazságszolgáltatást érő „indokolatlan támadások”  ügyében. Úgy véli, nemcsak joga, hanem kötelessége is kiállni a jogrend védelmében és állást foglalni a Romániában zajló igazságügyi reform kapcsán.

„A magas rangú ügyész szólásszabadságát a törvény fennhatóságának megerősítésére és az ügyészek függetlenségét sértő külső hatások elhárítására kell felhasználni” - idézte az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) egyik határozatát Augustin Lazăr.

„Nincs alapja a vádaknak”

Véleménye szerint az igazságügyi miniszter jelentésének nincs alapja, hiszen mind az Igazságügyi Felügyelet (IJ), mind pedig a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) pozitívan értékelte tevékenységét. Emlékeztetett: a múlt év végén az igazságügyi miniszter kérésére az IJ kiértékelte a legfőbb ügyész menedzseri tevékenységét, és a következtetés pozitív volt, amit megerősített a CSM ügyészi részlege is.

„A miniszter elégedetlen a következtetésekkel, és kevesebb mint egy évvel az ellenőrzés után kétségbe vonja az IJ kompetenciáját. Idén CSM is kiértékelte a legfőbb ügyész menedzseri és szakmai tevékenységét, és a következtetések ez esetben is pozitívak voltak. A legfőbb ügyész 'nagyon jó' minősítést kapott. (...) Ilyen körülmények között az igazságügyi miniszter alaptalan következtetései destabilizálják a főügyészséget, márpedig a legfőbb ügyészi tisztség stabilitása alapvető fontossággal bír az intézményi stabilitás szempontjából egy olyan időszakban, amikor az igazságügyi törvények és a büntető törvénykönyvek módosításai különösen érzékenyen érintik az igazságszolgáltatási rendszert” - fogalmazott.

Lazăr rámutatott, 36 éven keresztül kizárólag "nagyon jó" minősítéseket kapott a tevékenységi kiértékelőkön, és soha nem kérdőjelezték meg szakmaiságát. Kifejtette: nem volt semmilyen 'összeesküvés' az igazságügyi miniszter, a CSM és az államfő között, amikor őt kinevezték legfőbb ügyésznek.

„Csak 'nagyon jó' minősítést kaptam, ez könnyen leellenőrizhető a CSM-nél, a legfőbb ügyész szakmai lapján. (...) Világos, hogy nem lehetett semmiféle összeesküvés a volt igazságügyi miniszter, a CSM tagjai és az államfő között, amikor engem kineveztek, ahogyan arra a jelenlegi miniszter célozgatott” - szögezte le Augustin Lazăr.

Románia „kulcsfontosságú pillanathoz” ért

Meglátása szerint az igazságügyi miniszter jelentése „sérti a legfőbb ügyész és az főügyészség függetlenségét, hiszen a közvélemény figyelmének középpontjában levő fontos ügyekben zajlik kivizsgálás”.

„Mindenki részéről az az elvárás, hogy ne rójon ki ránk több büntetést az EJEB a nagy dossziékban, és mindenki nyilvánosan elmarasztalja az ügyészeket, hogy nem végeztek tisztességes munkát. Hát hogy tudnának tisztességes munkát végezni, ha évente többször átszervezik a rendszert, és szétszedik azokat a profi csapatokat, amelyeket mi összeállítottunk?” - vetette fel Lazăr. Nyilatkozta végén a főügyész úgy értékelte, hogy nemcsak az ő karriere, hanem Románia is „kulcsfontosságú pillanathoz” ért.

Kapcsolódók

Kimaradt?