Kelemen Hunor a kormánypártok eljárásáról: „Ez disznóság volt”

Rendkívül élesen bírálta Kelemen Hunor szövetségi elnök azt az eljárást, amellyel a kormánytöbbség szerdán megismételtette a civil szervezeteket ellehetetlenítő törvényről szóló szavazást a parlamentben.

Mint korábban írtuk, a képviselőház csak második nekifutásra fogadta el döntő házként a pénzmosást és a terrorizmus finanszírozását megelőző törvényt. A civil szervezetek működését jócskán megnehezítő előírásokat is tartalmazó jogszabály első nekifutásra a szükséges 165 helyett csak 163 támogató szavazatot kapott. A Szociáldemokrata Párt (PSD) frakciója azonban a szavazást megismétlését kérte, arra hivatkozva, hogy meghibásodott a voksokat összesítő rendszer. Másodszorra már meglett a törvény elfogadásához szükséges szavazatszám.

Az RMDSZ nem támogatta a tervezet, a második szavazás előtt tiltakozásul kivonult a teremből. „Egy szavazást nem ismételnek meg. Nem ismételheted meg addig, amíg számodra kedvező eredmény születik. Ez a parlamenti elvek és procedúrák megszegését jelenti” – jelentette ki a törvény elfogadása után a parlamentben Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök szerint nem lett volna szabad belekeverni a civil szervezeteket egy uniós irányelvet a román jogrendbe ültető törvénybe. „Nem szabad azt feltételezni, hogy a civil szervezetek általában véve veszélyt jelentek a pénzmosás szempontjából. Ezzel megbélyegezzük őket” – idézte a politikust a g4media.ro.

Kelemen Hunor határozottan cáfolta, hogy az RMDSZ megegyezett volna a PSD-vel a tervezet támogatásában cserében azért, hogy a törvény mentesítette a kisebbségek érdekvédelmi szervezeteit a civil szervezeteket ellehetetlenítő előírások alól.

„Nem látta, hogy szavaztunk? Milyen alkuról beszél? Próbálja meg logikusan levezetni, hogy milyen alkuról lehet szó, ha mi a tervezet ellen szavaztunk” – válaszolta egy újságírói kérdésre. Hangsúlyozta azt is: nem szabad egy uniós irányelvet a román jogrendbe ültető törvényt manipulációra felhasználni.

A szövetségi elnök azt mondta, ha az ellenzéki pártok megtámadják a jogszabályt az alkotmánybíróságon, a beadvány tartalmának függvényében az RMDSZ is támogathatja az óvást. "Ha elfogadható lesz a tartalma, természetesen mi is aláírjuk" - fogalmazott Kelemen. 

Korábban, közvetlenül a második szavazás után a szövetségi elnök az Antena3-nak nyilatkozva „disznóságnak” nevezte a kormánytöbbség eljárását. Arra a kérdésre, hogy kíván-e tárgyalni erről a koalíció vezetőivel, az RMDSZ elnöke kijelentette: „Nem tudom, kívánok-e, de ez disznóság”.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?