Második tanévét nyitotta meg az Erdélyi Politikai Iskola

Második tanévét nyitotta meg pénteken Kolozsváron a közéletben aktív erdélyi magyar fiataloknak szánt Erdélyi Politikai Iskola (EPI). Az első képzéshétvégét a kolozsvári Valásszabadság Házában tartják.

Az EPI megnyitóján a generációváltás köré fűzte gondolatait Horváth Anna, az RMDSZ ügyvezető alelnöke, aki szerint erről több szó esett, mint ahányszor valóban sor került rá az elmúlt közel három évtizedben.

„A generációváltás nem lehet egy önmagáért való cél, csak akkor van értelme, ha úgy tud újat és jót hozni, hogy egyrészt biztosítja a folytonosságot, másrészt, ha olyan hozzáadott értéket teremt, ami pótolja az előző generációk hiányosságait. Örülök, hogy lesznek háttérbeszélgetések azokkal a jelenlegi politikai generációt alkotó személyiségekkel, akik megismertethetik veletek a lassan három évtizedes múltat: a kezdeteket. Közhelyszerű, de nagy igazság, hogy nem lehet eligazodni a jelenben, sem jövőt építeni anélkül, hogy ne ismernétek a kezdeteket” – mutatott rá, majd azt kívánta a fiataloknak, hogy a tudás, amelyet elsajátítanak az Erdélyi Politikai Iskolában, jelentsen aranyfedezetet számukra munkájuk során.

Orbán Balázs, a miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta: a nemzetpolitika fogalma fokozatosan bővült az elmúlt időszakban: az állampolgárságra, szavazati jogra vonatkozó közjogi kérdések, valamint a kultúra és a kultúrpolitika kérdései mellett ma már a gazdasági kérdésekre is kiterjedt, és eljutott oda, hogy a magyar közösségek "politikai tudása is érjen valahogy össze". Az előadóként meghívott államtitkár szerint a szellemi összetartozás célját szolgálja az Erdélyi Politikai Iskola.

Oltean Csongor, a Miért elnöke azt kívánta a képzés résztvevőinek, hogy a tanulás mellett a kapcsolatépítésre is használják fel az alkalmat. Megemlítette: a tavalyi képzés résztvevői közül vannak akik éppen az itt kialakított kapcsolatok alapján jutottak értelmes munkához.

A képzést a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szervezi az RMDSZ-szel és a Magyar Ifjúsági Értekezlettel (Miért) partnerségében, a Miniszterelnökség, a Polgári Magyarországért Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány támogatásával.

Az Erdélyi Politikai Iskola első képzésén 19, 35 év alatti fiatal vesz részt, akiket 60 jelentkező közül választottak ki. A képzés részben a hallgatók számára interneten elérhetővé tett anyagok révén történik, de a résztvevők négy hétvégén találkoznak is egymással és a képzés előadóival. A képzési hosszú hétvégék közül kettőt Kolozsváron, egyet Budapesten és egyet Bukarestben tartanak.

Kapcsolódók

Kimaradt?