Egyelőre nem sorolják a hagyományos cigaretták közé az e-cigiket

Első házként elutasította szerdán a szenátus azt a tervezetet, amely a megszokott cigaretták közé sorolná az elektronikus cigarettákat, és ezzel azok használatát is betiltaná a zárt közterekben.

A felsőház egészségügyi bizottsága korábban javasolta a tervezet elutasítását. Az elektronikus cigaretták zárt nyilvános térben való használatát tiltó tervezetet kilenc szenátor támogatta szavazatával, 74-en ellene vokoltak, ötön tartózkodtak.

A szenátus egészségügyi bizottsága szeptember 25-én fogalmazott meg elutasító véleményt a 2002/349-es törvényt módosító törvényjavaslatról, amely arról rendelkezne, hogy az elektronikus cigaretták a hagyományos cigarettákkal egyenértékűnek tekintendők, következésképpen ezek használatát is betiltanák a zárt közterekben.

Cristian Ghica, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szenátora, a tervezet egyik indítványozója akkor azzal érvelt, hogy a jogszabálynak nem tiltó, hanem megelőző szerepe lenne. Kifejtette: az elektronikus cigaretták a közelmúltban jelentek meg, legalább tíz évre van szükség, hogy esetleges káros hatásuk kimutatható legyen. Ugyanakkor a hagyományos dohánytermékek fogyasztói közül több millióan haltak meg az ötvenes évek óta, amikor még nem volt köztudott ezek egészségre káros hatása – érvelt az USR-s politikus.

A bizottság elnöke, László Attila RMDSZ-es szenátor szerint a javaslat „nagyon összetett problémát” vet fel, ugyanakkor maga a tervezet „felületes”. Azt is elmondta, hogy Emanuel Botnariu szociáldemokrata szenátor dolgozik a mentális egészség törvényén, amelyben külön fejezetet szentel a szenvedélybetegségeknek.

Renică Diaconescu, a Szociáldemokrata Párt szenátora ugyanakkor Anglia példáját említette, ahol az elektronikus cigarettára való áttérés a dohányzásról való leszokás irányába tett lépésnek minősül.

A törvénytervezet értelmében dohányzás alatt „a cigarettákban, bőrszivarokban, cigarillosban és pipában található dohány elégetését és ezek füstjének szándékos belélegzését, valamint az elektronikus cigaretta típusú és a dohányt felmelegítő eszközök által kibocsájtott aeroszolok belélegzését értjük”.

„A jelenlegi törvény értelmében dohányzásnak számít a dohány elégetése és az ebből keletkező füst belélegzése. Az elektronikus cigaretták és a dohányt felmelegítő készülékek nem égetik el a növényi anyagot, hanem aeroszolt bocsájtanak ki. Ennek következtében nem tilos ezeknek használata a zárt köztereken a jelenlegi törvény szerint. Mivel nem ismert ezeknek a termékeknek az egészségre gyakorolt hatása, szükséges a törvény kiterjesztése ezeknek a tiltására is zárt nyilvános helyeken, közszállítási eszközökön, játszótereken, egészségügyi vagy oktatási intézményekben” – áll az USR, a PNL, az RMDSZ és a PMP törvényhozóinak egy csoportja által előterjesztett tervezet indoklásában.

Az ügyben a képviselőház lesz a döntő fórum.  

Kapcsolódók

Kimaradt?