Raed Arafat törvénnyel tiltaná az e-cigaretták népszerűsítését

Reményét fejezte ki Raed Arafat belügyi államtitkár azzal kapcsolatban, hogy a törvényhozók az elektronikus cigaretták hirdetéseit betiltó törvényjavaslatot fognak kidolgozni. 

Arafat elmondta, szerdán délelőtt a szenátusban mutatják be a Dohánymentes 2035 (2035 fără tutun) szervezet képviselői a dohányáruk népszerűsítését tiltó törvénymódosító javaslatot, amelyben már a piacon nemrégiben megjelent, újfajta termékekre vonatkozó tiltás is szerepel.

„Remélem, hogy a parlamentünk tagjai átveszik ezeket a javaslatokat és törvénytervezetet dolgoznak ki ezzel kapcsolatban, hogy a lehető legrövidebb időn belül gátat vessünk ezen termékek népszerűsítésének és annak, hogy a halál kereskedői bűvkörükbe vonják a dohányosok legújabb generációit” – írta a belügyminisztérium katasztrófavédelmi igazgatóságának vezetője Facebook-oldalára

Arafat néhány nappal korábban hívta fel a figyelmet, hogy a „füstmentes” cigarettázást agresszíven reklámozzák, a kereskedők azt a meggyőződést próbálják meghonosítani, miszerint az elektronikus cigaretták egészségesebbek, mint a klasszikus dohányipari termékek. A reklám azonban a gyerekre és azokra a fiatalokra is hatással van, akik még nem kezdtek el dohányozni – szögezte le akkor a belügyi államtitkár.

„Tétlen szemtanúi vagyunk a '90-es években tapasztalthoz hasonló offenzívának, amikor még nem volt tilos a dohányáruk népszerűsítése, és a reklám azokat a fiatalokat és gyermekeket célozta meg, akik a dohánykereskedők leendő klienskörét jelentették” – tette hozzá Arafat, aki szerint amennyiben sürgősen nem állítják le „az új halálhozó szerkezetek és az új dohányzási módszer” reklámozását, úgy a legfiatalabb generáció is fel fog sorakozni az elektronikus cigaretták használói közé. 

Kapcsolódók

Kimaradt?