banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Volt tanügyminiszter: veszélyben van a román nyelv a kisebbségi oktatásban

Veszélyben van a román nyelv a kisebbségi oktatásban – véli Valentin Popa volt tanügyminiszter.

A múlt héten lemondott tárcavezető egy szerdai sajtótájékoztatón kifejtette, a tanévnyitó alkalmával ellátogatott Hargita megyében egy ötödik és egy hatodik osztályba, és „saját fülével tapasztalta meg”, hogy a kisebbségi oktatásban részt vevő gyermekek a legelemibb párbeszédre sem képesek románul, noha öt-hat éven keresztül heti négy órában tanulják a nyelvet.

„Egyszerű kérdéseket intéztem a gyermekekhez. Az egyik képviselő azt mondta, hogy felnőtteknek való kérdéseket tettem fel nekik. Kérdem én, az, hogy 'Viszontlátásra', felnőtteknek való? Mert még erre sem tudtak válaszolni” – fogalmazott Popa.

A volt tanügyminiszter ugyanakkor felhívást intézett a képviselőkhöz és szenátorokhoz, hogy mielőtt jóváhagyják a románnyelv-oktatásra vonatkozó rendelet kisebbségek által kifogásolt cikkelyének visszavonását, „látogassanak el ezekbe az osztályokba, és beszéljenek ők maguk ezekkel a tanulókkal, hogy lássák, mennyire ismerik a román nyelvet”.

Mint ismert, Valentin Popa a múlt héten mondott le miniszteri tisztségéről, mert nem volt hajlandó hozzájárulni az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek által kifogásolt, románnyelv-oktatásra vonatkozó rendelet visszavonásához. Az augusztusban kiadott rendeletben az állt, hogy azokban az iskolákban, ahol valamely nemzeti kisebbség nyelvén folyik az oktatás, az elemi osztályokban is szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell tanítaniuk a román nyelvet. A kormány végül még a miniszter lemondásának napján sürgősségi rendeletben rögzítette, hogy a kisebbségi tannyelvű elemi osztályokban az illető osztály tanítója fogja oktatni a román nyelvet.

Kapcsolódók

Kimaradt?