Ösztöndíjjal köszönték meg Aradon a magyar oktatás melletti döntést

Idén Arad is része a Rákóczi Szövetség beiratkozási programjának. A Kárpát-medence külhoni magyar területeinek majdnem egészére kiterjedő kampánnyal a magyar iskolaválasztást próbálják motiválni, s egyben honorálni is azoknak a szülőknek a döntését, akik az anyanyelvű oktatást választották a gyereküknek.

A Rákóczi Szövetség már a születéstől fogva úgymond kapcsolatot kíván teremtetni a gyerekekkel és családjaikkal, hogy az óvodától kezdve az iskoláig a magyar oktatás felé terelje-irányítsa a külhoni fiatal nemzedéket. Ennek részeként már a születéskor egy úgynevezett babanaplót küldenek az édesanyáknak, majd óvodában is egy-egy ajándékcsomaggal kedveskednek a gyerekeknek, az előkészítő osztályosok pedig tízezer forintos egyszeri iskolakezdési támogatást kapnak.

Az aradi magyar előkészítő osztályba járó nebulók szülei csütörtök délután a Csiky Gergely Főgimnáziumban vehették át a magyarországi közadakozásból összegyűjtött ösztöndíjat, és a nagycsoportos magyar óvodások is kaptak egy-egy tanszercsomagot. „Egy nagy társadalmi összefogás jött létre Magyarországon az elmúlt években, ami azt jelenti, hogy négyszáz település önkormányzata, közéleti szereplők és hétköznapi, jóérzésű emberek adják össze egy jelképes kalapba a forintjaikat, és ezt szeretnénk mi egy-egy borítékban átadni a napokban a Kárpát-medence különböző településein” – mondta a szövetség elnöke, Csáky Csongor.

A Rákóczi Szövetség legalább 350 helyszínre szeretne eljutni, és ahogy foglamaztak, „nyolcezer kézfogással szeretnék megköszönni azoknak a szülőknek a döntését, akik Magyarországon kívül, a Kárpát-medencében magyar iskolát választottak a gyereküknek”.

2004 óta része a Felvidék a beiratkozási programnak, tavaly óta Kárpátalja, Délvidéken a szórványtelepülések, Romániában pedig Máramaraos, Bihar, Fehér és Temes megye, valamint Kolozs megye néhány települése érintett. Arad megye idén került be, a Rákóczi Szövetség ugyanis csatlakozott az RMDSZ és a Pro Identitas Egyesület tanszertámogtaási akciójához, és a jövőben bővíteni szeretné a kedvezményezettek körét.

„Érdemes a szülők felé kifejezni a köszönetünket, és érdemes erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy minden olyan gyermekhez, aki magyarul beszél – akár itt, Aradon is – eljusson az az üzenet, hogy a magyar iskolával nem veszít senki, hanem a gyermek többlettudást nyer, hiszen mind a magyar, mind a román nyelv ismeretét ez az iskola garantálja. Többlettudása lesz, és nem felejt el magyarul. S ha nem felejti el anyanyelvét, akkor jó eséllyel itt, Aradon, ezek a most iskolába lépett gyermekek húsz-harminc, negyven-ötven év múlva is őrizni fogják a magyar nyelvet és a kultúrát. Szeretnénk ezt az összefogást tovább szélesíteni, közüggyé tenni, hogy a magyariskola-választás a magyar megmaradásnak a záloga” – fejtette ki érdeklődésünkre Csáky Csongor.

A rendezvényen Faragó Péter parlamenti képviselő, Bognár Levente aradi alpolgármester és Péró Tamás, a megyei RMDSZ ügyvezető elnöke segédkezett az adományok átadásában.

 

Kimaradt?