Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét.

Jeruzsálemben az 5. században már megemlékeztek az ünnepről, amelyet Dormitio sanctae Mariaenek, azaz „a Szentséges Szűz elszenderülésének” neveztek. A 6. században egész Keleten elterjedt az ünnep. Róma a 7. században vette át, és a 8. századtól kezdve Assumptio beatae Mariaenek, azaz a Boldogságos Szűz mennybevételének nevezték.

XII. Piusz pápa 1950. november 1-jén hirdette ki hittételként, hogy a „Boldogságos Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe”. Hozzátették: az ünnepet Szent István király olyan fontosnak tartotta, hogy ezen a napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezi a magyar katolikus egyház Szűz Máriát Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariaenek. Szent István 1038-ban éppen Nagyboldogasszony napján hunyt el.

Mária halálának és mennybemenetelének története kedvelt témája volt a középkori egyházi művészetnek, a kódexirodalomnak, a vallásos népkönyveknek, az epikus énekeknek. A hagyomány szerint isteni Fia, Jézus három nappal előbb tudatta Máriával halála óráját, melynek bekövetkezte után testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba temették. Temetésére az apostolok felhőkön érkeztek a föld különböző tájairól. Tamás csak harmadnapra jelent meg, s miután látni akarta az elhunytat, az apostolok felnyitották a sírt, melyből különösen kellemes balzsamillat áradt. A koporsó viszont üres volt, csak halotti leplek voltak benne. Míg az apostolok ezen álmélkodtak, angyali énekhang kíséretében az égbolton megpillantották Mária testét, amint az angyalok a mennyekbe emelik.

Számos népszokás kötődik az ünnephez

Magyarországon Szent István király még uralkodása alatt ünneppé avatta augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját. Szűz Máriának Boldogasszonyként való elnevezése egyedülálló, magyar nyelvi alkotás, amely az ősi magyar hitvilágból is táplálkozhatott. Szent István erre a napra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénykezést. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és ő maga 1038-ban e napon halt meg. A felajánlás a maga nemében páratlan a világon, a közjogban is érvényesült a magyar történelem folyamán a Regnum Marianum eszme, mely szerint Magyarország Mária országa.

A katolikus egyházban a Mária-napok között a Nagyboldogasszonyé a legbensőségesebb és legmagasztosabb ünnep, amelyhez kapcsolódva a nép körében terjedő legendák és történetek tápláltak e naphoz fűződő szokásokat. Ilyen például a Mária-virrasztás, a virágokból összeállított Mária-koporsó készítése, vagy a virágszentelés. A népi kalendáriumban a „két asszony köze”, azaz az augusztus 15-e és szeptember 8-a, Kisboldogasszony napja közötti időszak varázserejűnek számít. Ekkor kellett szedni a gyógyfüveket, kiszellőztetni a téli holmikat, a ruhaféléket, hogy a moly bele ne essen. Ilyenkor ültették a tyúkokat, hogy jó tojók legyenek, gyűjtötték a mészben sokáig elálló „két asszony közi” tojást. A nap időjárása termésjósló: „ha a nagyasszony fénylik, jó lesz a bortermés”.

A magyar nyelvterület legnagyobb Mária-kegyhelye Csíksomlyón van

Tánczos Vilmos néprajzkutató Csíksomlyó spiritualitásának néhány összetevője című tanulmányában azt írja a kegyhelyről, hogy a csíksomlyói kegyszobrot az egyház 1798-ban hivatalosan is csodatevőnek nyilvánította. A székelység századok óta hisz a kegyszobor csodatevő erejében, és ezzel a hittel az egyháznak is szembesülnie kell. A katolikus teológia ugyanis nem ismeri a „csodatevő Szűzanya” dogmáját, de a püspöki jelentés végül is szentesítette a hívek körében tapasztalható erős vallásos meggyőződést a csíksomlyói Mária csodatevő erejéről, és ezáltal mintegy dogmatizálta a csíksomlyói Napbaöltözött Asszony „csodatevő Mária” titulusát.

A csíksomlyói kegyszobor csodatevő, közbenjáró, segítő ereje a népi tudatban sokszor úgy nyilvánul meg mint olyan erő, amely magától a szobortól, vagyis a szó legszorosabb értelmében is a csíksomlyói Máriától származik.

A teológusok a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának egyik történeti ábrázolását, a Napbaöltözött Asszonyt (Mulier Amicta Sole) látják a csíksomlyói kegyszoborban. A művészettörténészek az ábrázolás szépsége mellett azért is értékelik, mert ez Európa legnagyobb fából készült gótikus Mária-szobra. De a Mária lábához zarándokló egyszerű emberek mindenekelőtt a csodatevő Égi Édesanya jelenvalóságát érzik-látják benne, és ruhadarabjaikat, imakönyvüket azzal a hittel érintik Mária lábához, hogy a rítus által maguk is megtelnek az általa közvetített égi erővel.