A katonai ügyészség vizsgálja ki a csendőrök pénteki akcióját

Augustin Lazăr legfőbb ügyész utasítására a legfőbb ügyészség keretében működő katonai ügyészség veszi át és vizsgája ki a pénteki tüntetésen sorra került incidenseket és a csendőrség közbeavatkozási módját.

Az ügyészség közleménye szerint az ügyben jogsértő magatartás, hivatali hatalommal való visszaélés és hivatali gondatlanság miatt indult eljárás. Az idézett forrás szerint eddig 126 bűnügyi feljelentést regisztráltak és 74 személyt hallgattak ki.

A bukaresti katonai ügyészség és a román csendőrség egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett kedden, egy ügyész részvételére vonatkozóan a pénteki tüntetéseken. 

Ionel Corbu, a bukaresti katonai ügyészség főügyésze kijelentette, hogy egyetlen ügyész sem volt jelen péntek este a csendőrség parancsnoki központjában. 

Kifejtette: augusztus 11-én, szombaton délután azzal az igényléssel fordult hozzájuk a fővárosi csendőrség, hogy jelöljenek ki egy katonai ügyészt a mobil parancsnokságba, ezt azonban elutasították. 

Röviddel ezután a csendőrség egy közleményt adott ki, amelyben azt állítja, hogy Bogdan Pîrlog katonai ügyész pénteken délután 5 órától másnap hajnali 4 óráig a helyszínen tartózkodott, és a csendőrség, a rendőrség, valamint a központi és helyi hatóságok képviselői mellett jelen volt a parancsnoki központban.

Kapcsolódók

Kimaradt?