Virtuális horrorlány buzdítja öngyilkosságra a gyerekeket

Egy Momo nevű horrorfigurához kapcsolódik az utóbbi néhány hét egyik leginkább vészjósló jelensége a közösségi médiában, amelynek már halálos áldozata is van – írja 24.hu.

A rejtélyes alak WhatsAppon (néhány forrás szerint pedig Facebookon és YouTube-on is) keresztül keres meg gyerekeket és tinédzsereket üzenetben, amelyben arra próbálja rávenni őket, hogy – akárcsak a Kék Bálna nevű játék esetében – hajtsanak végre különféle feladatokat. Az utasítások közt kevésbé veszélyesnek tűnőek is vannak, például hogy a címzett legyen ébren a hajnali órákban, de a durva feladatok között már öncsonkítás és öngyilkosság is szerepel.

A feladat elvégzéséről képes bizonyítékot kér a Momónak nevezett figura, és ha nem teljesítik a követeléseit, nyomasztó képekkel és hanganyagokkal zsarolja az áldozatot, vagy azzal, hogy megjelenik éjszaka az ágya mellett és kárt tesz benne. Az argentin és spanyol rendőrség figyelmeztetést adott ki, miután egy 12 éves argentin kislány felakasztotta magát, vélhetően Momo miatt.

 A WhatsApp képviselője a Fox Newsnak nyilatkozva kijelentette, hogy számukra rendkívül fontos a felhasználóik biztonsága. Arra kért mindenkit, hogy jelezze a cég felé, ha zaklatás éri. A WhatsApp blokkolni fog minden olyan telefonszámot, ahonnan Momo jelentkezik be.

Kapcsolódók

Kimaradt?