Pénzügyminiszter a költségvetés-kiigazításról: „a mi álláspontunk változatlan”

A pénzügyminisztérium a keddi nap folyamán kapott egy átiratot az Államelnöki Hivataltól arról, hogy az intézmény szerint mely összegeket nem kellene elvonni a költségvetéséből, „ma azonban a válasz nem” – mondta Eugen Teodorovici a Digi 24 hírtelevíziónak.

A tárcavezető azt követően nyilatkozott a témáról, hogy az Államelnöki Hivatal sajtószóvivője, Mădălina Dobrovolschi kedden bírálta a kormány költségvetés-kiigazítási tervezetét, amiért az 19 százalékkal csökkentené az intézmény büdzséjét, ellehetetlenítve ezáltal a hivatal tevékenységét.

„A mi álláspontunk változatlan, mivel ugyanezekkel az érvekkel álltak elő az év elején is, a költségvetés első hét havi végrehajtása azonban azt mutatja, hogy nem tartották be azt, amit akkor ígértek. Ma (a válasz - szerk. megj.) nem” – fogalmazott a miniszter.

Teodorovici rámutatott, a költségvetés végrehajtásának ellenőrzésekor azt tapasztalták, hogy az Államelnöki Hivatal a kiutalt összegből 16 milliárd lejt nem használt fel, a pénzügyminisztériumnak pedig kötelessége átirányítani a pénzt oda, ahol szükség van rá. A tárca informatikai rendszerében fellelhető adatok szerint az összesen 57 millió lejből az Államelnöki Hivatal kedden 14 óráig 36,5 millió lejre kötött szerződést – ismertette az adatokat a miniszter, kiemelve, hogy a külföldi kiszállásokra egész évre kiutalt 8 millió lejből augusztus 6-áig 2,2 millió lejt használtak fel.

Még módosulhat a tervezet

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, július második felében több ízben is tárgyaltak a költségvetés-kiigazításról az Államelnöki Hivatal alkalmazásában álló "kollégákkal", és az egyeztetések még nem zárultak le, a tárca honlapjára feltöltött tervezet pedig módosulhat, amennyiben az intézmény új érvekkel áll elő.

„Amíg a kormány nem hagyja jóvá augusztus 20-i ülésén a költségvetés-kiigazítást, ez csak egy tervezet” – nyomatékosította Teodorovici.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?