Újra megtelt élettel a sándorhomoki Kováts kúria

Kreatív nyílt napot tartottak a sándorhomoki Kováts kúriában június 29-én, szombaton. Az Art Mansion elnevezésű eseményen akvarell-workshopra, művészeti kvízre, egy akusztikus koncertre és filmvetítésre is sor került, sőt, ezzel párhuzamosan zajlott a veterá autók seregszemléje is.

Három évvel ezelőtt Gönczy Ágáthnak, a kúria tulajdonosának unokái azzal az ötlettel álltak elő, hogy kreatív módon szeretnék kihasználni nem csupán az épületet, hanem annak festői környezetét is. Kezdetben mindössze néhány ember vett részt az eseményeken, ám alkalomról-alkalomra többen lettek. Gönczy Ágáth úgy fogalmazott, hogy ősei házában mindig zajlott az élet, tele volt vendégekkel, így különösen nagy öröm számára azt látni, hogy ez a birtok most is számos embert hoz össze.

Gönczy Tamás, az Art Mansion kreatív nyílt nap szervezője elmondta, hogy testvérével és néhány jó barátjával pár éve eldöntötték, hogy nem hagyják veszni a kúriát, amely évtizedeken át a közösség szolgálatában állt. Különböző kulturális eseményeket kezdtek szervezni, s bár az első két évben csupán egy-egy rendezvény volt, tavaly már négy programmal álltak elő, és ezt a célt tűzték ki idénre is.

Sándorhomoki Kováts kúria/ Facebook

Gönczy Tamás elmondta, hogy ez az esemény egy úgynevezett művésznap volt, de a program valójában már egy héttel hamarabb elkezdődött, amikor is szatmári festőket hívtak meg, hogy alkossanak a kúriában és az azt körülvevő parkban. Ezeknek a képeknek a kiállítását is megtekinthették az Art Mansion résztvevői.

Gönczy Ágáth úgy véli, az ősök most biztosan mosolyogva tekintenek rájuk. Boldog, hogy újra élet van a kúriában, és bízik abban, hogy a fiatalok ezután is tenni fognak ezért.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Ezeket ajánljuk

Kimaradt?