Putyinisták a PNL vezetésében?

Nem véletlenül áll a bál a Nemzeti Liberális Pártban (PNL). A Newsweek romániai kiadásának birtokába jutott felmérés szerint a PNL a harmadik helyre csúszott a pártok népszerűségi listáján. A Szociáldemokrata Párt továbbra is behozhatatlannak tűnő előnnyel, nyolc százalékponttal vezet, a második a lassan, de folyamatosan erősödő Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) huszonegy százalékos támogatottsággal. A PNL húsz százalékos eredményt érne el, ha most tartanák a választásokat.

Az állítólag csak belső használatra készült közvélemény-kutatás nyilván kényelmetlen a liberálisoknak, a párt szóvivője a sajtó érdeklődésére tagadta, hogy történt volna ilyen felmérés. Pedig ezek az adatok valamivel biztatóbbak a PNL szempontjából, mint az INSCOP januárban készült mérésének számai.

A PNL-n belül egyre nagyobb a feszültség, sajtóértesülések szerint csak a jéghegy csúcsa Rareș Bogdan támadása Bogdan Aurescu külügyminiszter ellen, a liberálisoknál egyre többen gondolják úgy, hogy Nicolae Ciucára sincs szükség tovább a párt élén a májusi kormányfő-csere után. Az elégedetlenek csoportja a népszerűtlenségi csúcsokat döntögető Klaus Iohannis államfőtől minél nagyobb távolságot tartana a jövő évben esedékes négy választás kampányának kezdete előtt.

Két forgatókönyvről szivárogtak ki információk. Az egyik szerint már ebben az évben menesztenék a PNL éléről Ciucát, a másik terv alapján megvárnák a jövő májusi európai parlamenti választást, ahol húsz százalékosnál gyengébb eredmény esetén kezdeményeznék a pártelnök leváltását.

Közben Iohannis, a hozzá még mindig feltétlenül lojális liberális csoportok, valamint a koalíciós partner szociáldemokraták éppenséggel Ciucával képzelik el a jövőt. Marcel Ciolacu akár egy választások előtti megállapodást sem tartana kizártnak, mely szerint ő lenne a két párt közös államfőjelöltje, s győzelme esetén Ciucát jelölné miniszterelnöknek, folytatva a koalíciós együttműködést.

Közel másfél év után ismét csörömpölnek a fazekak a bukaresti politika boszorkánykonyhájában. Amikor olyan tapasztalt méregkeverőké a séfszerep, mint Rareș Bogdan, nyugodton hűthetjük a sört, készíthetjük elő a sós perecet, lesz látnivaló bőven. Az előkészítő szakasz kemény meccset ígér.

Érdemes még egyszer összefoglalni az üzenetváltást. A marosújvári születésű volt műsorvezető egy sor kritika után a Iohannis bizalmi emberének számító, liberális párttagsággal nem rendelkező Aurescu leváltását javasolta egy interjúban. Azt is megjegyezte, hogy a külügyminiszter jelöléséhez semmi köze a PNL-nek, „az állam” döntött pozíciójáról. Erre érkezett a váratlan, övön aluli válasz Aurescutól, miszerint Rareș Bogdan, aki korábban a háború sújtotta Ukrajna gabonaszállításának blokkolásával fenyegetett, tulajdonképpen a Szputnyik hangja.

Az új fősodrú európai, s ezen belül a román politikai vitában, ha valakit az orosz állam által finanszírozott sajtóorgánummal hoznak összefüggésbe, az Putyin-pártiságot jelent. Az oroszbarát és putyinista jelzővel pedig vége a vitának. Ott a bélyeg, a pecsét, további kérdésnek helye nincsen.

Ha elfogadjuk ezt az új módit, akkor a helyzet az, hogy Románia külügyminisztere szerint a miniszterelnököt adó kormánypárt első alelnöke, az Európai Néppártot erősítő nemzeti liberálisok európai parlamenti csoportjának vezére putyinista, Oroszország szekerét tolja. Az euroatlanti érdekek, értékek iránt a végsőkig elkötelezett Aurescu nem tévedhet: a PNL egyik vezető politikusa a Kreml embere. Már csak ez hiányzott Zelenszkijnek és Joe Bidennek.

(Nyitókép: Mit rejt Rareș Bogdan maszkja | Fotó: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?