Kedves gyermekem,

sajnálom.

Itt talán be is fejezhetném a levelet. Mit is mondhatok neki? Ha nem születik soha, akkor azt sajnálom: nem megszületni azt jelenti, esélyt sem kapni a jóra. Ha megszületik, akkor azt sajnálhatom: mert egy borzalmas világban esélye sincs már a jóra.

Hagytuk, hogy évszázadokon át pszichopaták kétes öröme szétverje a társadalmakat és a szakadék szélére taszítsa a bolygót, a rajta élő teljes élővilággal a hangyáktól az esőerdőkön át az emberekig. Hagytuk, hogy hű tányérnyalóik és hasznos idiótáik tömegekkel hitessék el: létezik végtelen termelés és fogyasztás egy véges bolygón, és az ezen belüli, minden erkölcsi szabályt semmibe vevő egyenlőtlenségek helyeselendők. Hagytuk, hogy ezeket a tévhiteket racionálisnak, kívánatosnak és helyesnek tartsák és minden mást demagógiának, populizmusnak (az elitizmus vádja ez a demokráciával szemben), álmodozásnak, megvalósíthatatlannak, gazdaságilag nem kifizetődőnek, fenntarthatónak, hatékonynak nevezzenek.

Aki nem tudta, hogy ebből baj lesz, azt nehéz hibáztatni. Mert az atomizált embertömegek magukra hagyottjai nem felelhetnek azért, hogy nem volt, ahonnan tájékozódni, nem volt, akikkel vitázni és akiktől tanulni (érdemes elolvasni múlt századi műveket arról, hogy micsoda élénk és építő viták zajlottak egyszerű munkások között a kollektív szellemi züllés előtt: Sinkó Ervin Optimisták c. regényét, Kassák Lajos Egy ember életét és így tovább).

Aki tudta, hogy baj lesz, az felelős, de nem lesz felelősségre vonva. Sajnálom.

Lassan tudatosul bennünk majd, hogy azok a hazugságok, amelyek a globális rendszert fenntartották, és amelyeknek globálisan a nyertesei voltunk, Európán belül, félgyarmati státuszuktól fogva, kelet-európai meg déli társadalmak sok tekintetben a vesztesei, fenntarthatatlanok. A világ nagy részét az erőszak, elnyomás, kizsákmányolás, környezetpusztítás, olcsó ember, állat, munka, természet, nyersanyag, idő, energia jellemezte, erről nem vettünk tudomást – azon panaszkodtunk, hogy nem tudunk még többet fogyasztani, még több szemetet megnézni a tévében és betuszkolni a testünkbe, még többet eldobni az erdőkben, a folyókba, tavakba, csak úgy, mert megtehetjük.

A végtelenség korának mítosza elillan.

A járvány, a válságot követő válságok sora, a klímaváltozás, a növekedő egyenlőtlenségek minden létező szempontból, a társadalmak megszűnése, a szellemi züllés, lelki nyomor, aminek az előszobájában vagyunk most, nem fog eltűnni. Lelepleződött, hogy a végességgel szembesülnünk kell.

Ha képesek vagyunk változtatni, akkor sem biztos, hogy van még jövőnk. Ezért is írom ezt a levelet. Mert a készségünk arra, hogy magunkat becsapjuk, és a teljes médiakontroll, politikai tehetetlenség és vállalati pusztítás, az nem sok jóval kecsegtet.

Húsvét után vagyunk. Nincs feltámadás. Hogy születni érdemes-e még? Nem tudom.

Sajnálom.