A francia nemzeti lobogóval díszített égő gyufaszálként mutatja be a Brassói Lapok címoldalán az Eiffel-tornyot a zseniális vajdasági karikaturista, Léphaft Pál az utóbbi néhány nap elképesztő franciaországi történéseit parafrazálva.

Nem kell franciának, elég egyszerűen európainak lenni ahhoz, hogy megérintsen az a féktelen rombolás, amit a csőcselék mutatott be Párizsban, Marseille-ben, számos nagyvárosban. Szinte lényegtelen az indok, amire a dühödtek hivatkoznak. Nem létezik ugyanis olyan ok, ami az átlagemberek vagyona ellen irányuló garázdálkodást, fizikai erőszakot és rablást tehet érthetővé, esetleg elfogadhatóvá. Egy törvénytisztelő európai embernek önkéntelenül ökölbe szorul a keze a franciaországi külvárosok ifjú söpredékének állatias viselkedését látva.

Nézzük, olvassuk a fősodrú média beszámolóit a törés-zúzásról, s időnként úgy érezzük, tudatosan akarnak minket provokálni a hírszerkesztők. Válogatott elemzők kezdenek szakérteni a francia rendőrök rasszizmusáról. Szociológusok beszélnek hosszasan a frusztrált, jövő nélküli harmadik, negyedik generációs bevándorló hátterű gyerekekről, a kormányzás hibáiról, az integrációs politika bukásáról. Magyarázkodás, relaitivizálás, dühítő mellébeszélés. Az igazi áldozatok ugyanis a kifosztott boltok, a felgyújtott autók tulajdonosai, a megfélemlített lakosság, aki napokon keresztül úgy érezte, hogy az állam cserben hagyta őket, szabad prédává váltak a fékezhetetlen, a törvényekről hallani sem akaró tömeg előtt.

Mintegy ötmillióan élnek Franciaországban azokban a hírhedt elővárosokban, ahol a rendőri jelenlét azért jelképes, mert az ottani állapotok kezelése egyszerűen meghaladja a rendfenntartók kapacitásait. Az ezektől a tényszerű megállapításoktól szélsőjobbot és Putyint kiáltók számára jelzem: Franciaország e megoldatlan probléma ellenére egy fantasztikus ország, Párizs továbbra is a világ egyik legkellemesebb fővárosa. Németország, Svédország vagy Ausztria úgyszintén remek helyek, ezer dologban vehetünk példát tőlük mi, itt, Kelet-Európában. De van egy problémájuk: a tömeges migráció tudatosan elhallgatott, vagy csak részben elismert kezelhetetlensége, a korlátlan befogadás kudarca.

Hajlamosak vagyunk egy távoli, minket nem érintő témaként tekinteni a megoldatlan migrációs kérdésre, csakhogy tavaly óta tudjuk: éppenséggel az ellenőrizetlen illegális bevándorlás miatt akadályozott a szabad mozgásunk Európában.

Teljesen mindegy, hogy Ausztria uniós zsarolásként és hazug választási kampánytémaként igyekszik Romániát is ráhelyezni a balkáni migrációs útvonalra, a schengeni csatlakozás megakadályozásával minket büntet. Mindeközben Bécsnek igaza van abban, hogy tarthatatlan az Európai Unió intézményeinek elhibázott bevándorláspolitikája. Számos jel utal arra, hogy a migrációs kérdés egyre több tagállam által sürgetett megoldása – az állandósult bevándorlási hullámnak az uniós határokon kívüli megállítása – nélkül az EU működése kerül veszélybe. Mi egyelőre a schengeni tagságtól esünk el emiatt, Európa ugyanakkor az amúgy is omladozó egységének adhat kegyelemdöfést.