A lázadás gyakran jár jóleső izgalommal. Örömet okoz. Ezt saját tapasztalatból állítom: a kilencvenes években nagy hűhót rendeztek a nagyszüleim falujában a hosszú hajam miatt, és bár bosszantott, hogy ez ott még téma, valamennyire élveztem is, látva az idősek (és nem csak) elképedését.

Nagymamámnak nemcsak a hajamról, hanem a fiatalabb generációkról is kategorikus véleménye volt. Úgy látta, eléggé kényesek és túl igényesek vagyunk, jó dolgunkban már nem is tudjuk, mit csináljunk. Bezzeg a háborúban...!

Ezt az elkényeztetett társadalomról alkotott véleményt később Böjte Csaba ferences szerzetes nyilatkozatában is viszontláttam, aki szerint ilyen bőség tájainkon, mint most, még soha nem volt a történelem során, de nyafogunk.

Mi gyermekként nem vettük komolyan a nagymamám által mondottakat, sőt bosszantott is, hogy folyton a háborúval hozakodik elő. Aztán eljött az idő, amikor rá kellett jönnöm, hogy igaza volt. Merthogy miért is tüntetnek mostanság? Miközben tényleg van baj elég, nem az elszabaduló energiaárak miatt, az autópálya-építésért vagy a vasút fejlesztéséért demonstrálnak, még csak nem is kétségbeesett vállalkozók mennek ki dühösen, ők inkább némán, összeszorított fogakkal tűrnek. A kormányválságot előidéző politikusok ellen is fel lehetne vonulni, hogy fejezzék már be egymás testrészeinek a méricskélését, mert ég a ház.

Nem, nem ezekért vonulnak utcára egyesek, hanem egyéni szabadságra hivatkozva, diszkriminációt meg diktatúrát kiáltva lázonganak – az egészségünk megőrzését célzó tudományos vívmányok vagy a „szájkosár” ellen (mivel olvasták az interneten, hogy az káros az egészségre, és különben is, szerintük az emberi méltóságot sérti).

Kicsit olyan ez, mintha a biológia és a fizika törvényei ellen tüntetnének, vagy ugatnák a holdat. Valószínűleg ez is a lázadás öröméért van. Ennek kapcsán az a neten látott fénykép jelenik meg előttem, amelyen egy jól szituáltnak tűnő, drága, divatos cuccba öltözött fiatal egy menő kávézóban ücsörög, miközben antikapitalista folyóiratot olvas.

Tudjuk persze, hogy nem csak kenyérrel él az ember, de egyes emberek túlságosan is beleélik magukat a különböző eszmékbe és elméletekbe, az ezekről szóló alternatív hírek teremtette alternatív valóságba, olyannyira, hogy képesek utcára vonulni. A demonstrálók végül is demokratikus jogaikkal élnek, nem is lenne ezzel gond, még ha gusztustalan is, amikor például kórusban üvöltöznek kórházak előtt, üzenve az orvosoknak: „Gyilkosok!” Ez még az enyhébbik eset, mert vannak országok, ahol sokkal komolyabban gondolják mindezt, és a tettek mezejére lépnek: pizzázókban lövöldöznek (ott keresve, az egyik híres elmélet alapján, a globális sátánista pedofil hálózat tagjait), 5G-tornyokat gyújtanak fel, vagy akár megostromolják a washingtoni Capitoliumot – sámánnak öltözve.

Nem véletlen, hogy a hatóságok reakciója is komolyabb arrafelé, azaz esetenként potenciális vagy valódi terroristaként kezelik az ilyen „hívő” csoportosulások tagjait. Azt se feledjük, hogy a nyugati országokban még a korlátozó intézkedések elleni több százezres tüntetések ellenére is nyugodt lehet a hatalom, látva a lakosság nagyobbik felének magatartását, ahogyan az követi a hatóságok és a szakemberek tanácsait. Persze, lehet agymosott birkáknak nevezni e tömegeket (sértegetve azt az aranyos háziállatot), saját magunkat pedig az egész világnál okosabbnak tartani, csak nem érdemes.

Nálunk ez is másként van. Román újságírók enyhén szólva idegesen vetették fel a napokban, hogy határozottabban kellene fellépni a hergelő, nagy hangú megmondóemberek ellen. Mint rávilágítottak, tőlünk nyugatabbra nem engedik szóhoz jutni a médiában bujtogató botrányhősöket, és nálunk is hasonlóképpen kellene eljárni, bilincs kéne hogy kattanjon a csuklójukon, a nekik nyilvánosságot adó tévétársaságok sugárzási engedélyét pedig be kellene vonni.

Ezek az újságírók arra hivatkoznak, hogy háborúban nem szokták megengedni a saját hadsereg elleni uszítást, márpedig most is háborúban állunk, ezúttal egy láthatatlan ellenséggel. Hozzáteszem: valahogy úgy kellene kezelni a néphergelőket, ahogyan Orbán Viktor szerint a Magyar Gárdát. 2008-ban, még ellenzéki vezetőként megkérdezték tőle, hogy mit fog kezdeni a gárdistákkal, ha hatalomra kerül, és azt válaszolta, úgy kell eljárni, ahogyan azt Horthy tette a nyilasokkal: két nagy pofon, és hazazavarni őket. (Egy évtizede a gárdisták tényleg nem masíroznak Magyarországon.)

A fenti óhaj teljesülése eléggé kétséges, mert az erélyes vezetők nálunk hiánycikknek számítanak, még egy tábornok kormányfő személye sem garancia a rendre. A nép körében viszont vannak igen határozott emberek, akiknek kéjes örömet okoz, ha valami ellen lázadhatnak.

Hofi Géza egyik története jut erről eszembe. Egy fiatalember, a rendőröknek arra a kérdésére, miért követte el a bűncselekményt, azt válaszolta, mindene megvolt, unatkozott, izgalomra vágyott. Mire nagy humoristánk tanácsa a következőképpen hangzott: ha legközelebb is izgalomra vágysz, ott van mindjárt a jobb kezed!

(Nyitókép forrása: globaltime.cn)