A neonáci zsidó

Gyakorlati útmutató ahhoz, hogyan igazodjunk el egy nagyon bonyolult világban

Félelmetes állapot, amikor úgy érezzük, olyan dolgok folynak a világban, melyekre semmiféle ráhatásunk sincs, ráadásul még csak nem is értjük a történéseket, a mozgatórugóikat, a következményeiket. Szerény írásommal egyszerű iránymutatóval kívánok szolgálni azoknak, akik hozzám hasonlóan csak néznek ki a fejükből, miközben egyre jobban szoronganak. A szövegben kizárólag stilisztikai megfontolásból használom az egyes szám első személyt.

Első számú posztulátum

Az emberiség, ezen belül pedig honfitársaim elsöprő többsége birka, a globális háttérhatalom lakájmédiája által agymosott személy, aki képtelen az önálló véleményalkotásra. Én nem tartozom közéjük! Én átlátom a mesterkedést, a megvezetést, a manipulációt. Jóízűt röhögök vagy elnézően/lenézően mosolygok azon, hogy az agyatlan zombik elhiszik, idealista, báránylelkű tüntetők be tudtak volna hatolni a washingtoni Capitolium épületébe, ha a hatalom nem engedi ezt meg szánt-szándékkal nekik, lényegében lépre csalva őket, hogy nem nyertük volna meg díszlépésben mindkét világháborút, ha az valóban a harctéren dőlt volna el, nem pedig a szabadkőműves páholyokban, hogy a kamu koronavírus-járványt nem a gazdasági háttérhatalom generálta, hogy így korlátozza a személyes szabadságunkat.

Az a tény, hogy eddigi életem során semmi jelét nem adtam kiemelkedő szellemi kvalitásoknak, a mélyben lapuló összefüggések, az árulkodó jelek felismerése magas fokú képességének, legalábbis tanulmányi- és szakmai előmenetelem alapján erre lehet következtetni, kizárólag annak a bizonyítéka, hogy a globalista hatalmi elit nem engedi érvényesülni a rá nézve veszélyes egyéneket, amilyen magam is vagyok.

Második számú posztulátum

A sajtó két jól elkülöníthető kategóriára oszlik: az agymosó propagandát folytatóra és az igazat kimondóra. Annak, hogy egy adott sajtóorgánum hova tartozik, egyetlen kritériuma van: ha azt írja, amit olvasni, azt mondja, amit hallani szeretnék, akkor az igazság pártján áll, ha nem, akkor bértollnokoknak a korlátolt tömegek manipulálására felesküdött gyülekezete.

Harmadik számú posztulátum

Annak az eldöntése, hogy mi igaz, és mi hamis, csak a sekélyes intelligenciájúak számára nehéz. Valójában a meghatározása pofonegyszerű: igaz az, amit én annak tartok, ami egybeesik a meggyőződéseimmel, az elvárásaimmal. Ezen túlmenően bármiféle igazolás szükségtelen, az igazság tényét egyetlen, valósnak tűnő bizonyíték, úgynevezett tény sem cáfolhatja. Ennek fényében evidens, hogy a 2020-as amerikai elnökválasztást elcsalták, a négy évvel korábbit pedig nem. Ha 2024-ben ismét Trump vonulna be a Fehér Házba, az kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy a választás eredménye korrekt. Amennyiben mégsem Trump győzne, akkor a választást elcsalták. Természetesen a fehérorosz, a csecsenföldi és az orosz választások korrektsége megkérdőjelezhetetlen.

Negyedik számú posztulátum

Nem szükséges hosszas tanulmányokkal megalapozott szaktudás, műveltség ahhoz, hogy bármiről szentenciát fogalmazzak meg. Három Facebook bejegyzés elolvasása bőven elég ahhoz, hogy csalhatatlan állítással rukkoljak ki a koronavírus elleni oltás káros mivoltáról vagy az ukrán nyelv és nemzet nemlétéről. Hangsúlyozom, ehhez nincs szükségem orvosi diplomára, illetve nem probléma, hogy fogalmam sincs róla, ki volt Bogdan Hmelnickij vagy Sztepan Bandera, Ukrajnával kapcsolatos ismereteim pedig abban merülnek ki, hogy kétszer láttam játszani a Fradi ellen a Dinamo Kijevet. Bárki vonja is kétségbe kinyilatkoztatásaimat, azzal csak a maga mérhetetlen korlátoltságáról tesz tanúbizonyságot.

Bízom benne, hasznos támpontokat nyújtottam a világ kesze-kusza dolgaiban való eligazodáshoz. Ezek a hasznos elvek nálam beváltak. Most már értem, hogy tulajdonképpen Ukrajna támadta meg Oroszországot, Putyin és az ő dicsőséges hadserege pedig a (világ)békéért harcol. Abban a jópár Putyin-rajongó honfitársam által a Facebookon egyetértően megosztott állításban sem látok már belső ellentmondást, hogy Ukrajna egy neonáci bábállam. Persze, Zelenszkij zsidó. De hát éppen ez az! Nem hiszem el, akkora sötétség lehet valakinek az agyában, hogy ennyire ne látna át a szitán.

(Képkimerevítés: Ukraine Presidency)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kimaradt?