Beteg a román egészségügy.

De annyira beteg, hogy állapota még az állami kórházakban kezelt pácienseknél is súlyosabb. És betegsége – legalábbis egyelőre – gyógyíthatatlannak mutatkozik. Felgyógyuláshoz átgondolt egészségügyi stratégiára lenne szükség, ehhez viszont felelős kormány, hozzáértő miniszter, kellőképpen kialakított infrastruktúra kellene. Mindehhez pedig pénzre, pénzre, pénzre lenne szükség – mint Montecuccoli szerint a háborúhoz. De hát végül is háború maga az egészségügy is: a halál elleni kérlelhetetlen küzdelem.

Romániában mindebből viszont az egészségügy felgyógyulásához szükséges követelmények közül semmi sincs meg. A szoknyás Dragnea által vezetett Dăncilă kormányának, a betarthatatlan ígéreteken kívül nincs semmilyen stratégiája és ez alól természetesen az egészségügy sem kivétel. Nem véletlen, hogy az egészségügyi rendszer tekintetében európai viszonylatban Románia a kullogók között van: harmincöt ország közül a harminckettedik helyet foglalja el, a kezelések eredményességét illetően pedig a legutolsó a lajstromon. Romániában ugyanis az egészségügyi politika nem helyez hangsúlyt a megelőzésre. Így a legtöbben csak későn mennek orvoshoz, akkor, amikor betegségük már elhatalmasodott rajtuk és a kezelés nagyrészt már hatástalannak bizonyul.

Kellő kormánystratégia hiányában Románia az utóbbi öt évben 500 millió eurós térítésmentes uniós segélytől esett el. Szakemberek szerint csupán ebből a pénzből a legkorszerűbb eszközökkel – kompjutertomográfokkal, mágnesesrezonanciás képalkotó felszerelésekkel – lehetett volna ellátni a kórházakat, hogy a betegeknek ne kelljen 150-200 kilométert utazniuk egy-egy vizsgálatért.

A romániai állami kórházakban – az orvoshiány mellett – éppen a modern berendezések hiánya miatt halnak meg idő előtt a betegek. A halálozási statisztika hátborzongató: míg 2015-ben hatvanezer beteg hunyt el a kórházakban, addig egy évvel később számuk tízezerrel emelkedett. Annyival vagyis, mint egy kisváros – mondjuk Kovászna, Zsibó, Szováta vagy Zsombolya – lakossága. A kórházi elhalálozások tekintetében pedig messze a főváros vezet, ahol több mint tizenkétezer – gyógyítható! – beteg halt meg az állami kórházakban.

Az egészségügyi tárca mindenkori vezetői azzal kérkednek, hogy komoly összegeket fektettek be az egészségügybe. Így például a 2011–2015-ös időszakban több mint 5 milliárd lejt fordítottak orvosi műszerek vásárlására, felújításra, főjavításra. A szám, így önmagában véve, akár benyomáskeltő is lehetne – csakhogy ez az összeg, éves lebontásban lakosonként nagyjából 50 lejt jelent. Ami semmiség az egészségügyi jelenlegi, leromlott állapotához képest.

Az Eurostat adatainak megfelelően Romániában az állam egészségvédelemre 388 eurót biztosít lakosonként. Ez siralmas összeg, jelentősen elmarad a listán 757 euróval szereplő Magyarország mellett (ahol az egészségügy állapota szintén nem tekinthető rózsásnak), de az országot 504 euróval még Bulgária is simán megelőzi. A gyógyszerellátást tekintve pedig Románia évente 216 eurót költ egy-egy lakosra – amivel jócskán elmarad a 350 eurós európai átlagtól.

Romániában egyébként orvosonként 335 lakos jut. Statisztikailag. A helyzet viszont az, hogy a valamivel több, mint ötvenhatezer orvos jelentős része a nagyobb városokban, elsősorban az egyetemi központokban dolgozik. Faluhelyen sokkal rosszabb a helyzet: egy orvosra nyolcszor több, közel kétezer hétszáz lakos jut, sokfelé pedig még az alapellátás sem biztosított. Ráadásul a több mint hatvanezer egészségügyi intézmény több mint nyolcvan százaléka szintén városon működik, miközben az ország lakosságának több mint a fele falun él.

Az orvosok egyetértenek abban, hogy normális körülmények között arra lenne szükség, hogy az ország minden lakosa évente legalább egy alkalommal általános orvosi kivizsgálásra jelentkezzék – ezt azonban lehetetlenné teszi az orvoshiány, hiszen egy húszmillióval növelné meg a kivizsgálások számát.

A hosszú várólisták miatt aztán egyre több beteg kényszerül arra, hogy magánorvosokhoz, magánkórházakhoz forduljon. Itt már sokkal jobb kezelésben részesülnek és a borsos árak miatt a várólisták is jóval rövidebbek; csakhogy felmerül a kérdés: akkor miért fizeti az ember a kötelező betegbiztosítást? Emellett pedig a szinte kötelezővé vált hálapénzek csaknem olyan drágává teszik az ellátást az állami kórházakban, mint a magánkórházakban, ahol az ellátás meghatározott árán kívül nem kell külön „borítékolni”.

A romániai egészségügyi rendszer állapotát talán a Krónikus Bántalmakban Szenvedő Betegek Egyesületének elnöke, Cezar Irimia fogalmazta meg a legtalálóbban. Szerinte Romániában a betegek sorsa leginkább az orosz ruletthez hasonlítható: csakis a vakszerencsén múlik, hogy ki marad életben, ki hal meg.