Sokadik alkalommal kellett megállapítanom: rossz, hogy 2008-tól nincs jelen a szélsőjobboldalt és minden velejáróját megjelenítő Nagy Románia Párt a parlamentben. Nyilván, a megállapításommal nem arattam osztatlan, elsöprő sikert az utóbbi tíz évben, mert mindenki – főként a magyar ismerőseim – az európaiság látleleteként ünnepelte azt, hogy a néhai Corneliu Vadim Tudor olykor vicces, máskor egyenesen ijesztő alakulata a törvényhozáson kívül maradt. Most azonban újfent bebizonyosodott, hogy „igény van” rá. Nem is éppen elhanyagolható.

2018-at írunk, és sokadszorra is kiderült, hogy a Nagy Románia Párt hiánya távolról sem jelenti azt, hogy kihaltak ezek az eszmék. Sőt, a román parlamenti pártokban új erőre kapva szolgálnak táptalajául egy olyan törvénykezdeményezésnek, amely a fasizmus legtündöklőbb fénykorát idézi. Hol álltak ettől a most félénk nyuszihadnak tűnő egykori nagyromániások?!

Közel negyven PMP-s, PNL-s, PSD-s és USR-s honatya látott el ugyanis kézjegyével egy olyan jogszabálytervezetet, amely három hónaptól három évig terjedő börtönbüntetéssel torolná meg a „románellenességet”. Ha netán bárki figyelmét elkerülte volna, micsoda ádáz támadásoknak van minduntalan kitéve a többségi nemzet, akkor tessék, itt van egy tervezet, amely ezt a jelenséget sújtaná súlyos büntetéssel.

Senki nem menekülhet, a mindenféle „románellenes” megnyilvánulást pedig szerintük az antiszemitizmus nemrég elfogadott törvénytervezetének mintájára kellene megtiltani. Ha jobban elmerülünk a tervezet román sajtóban is közzétett részleteire, rájöhetünk: elfogadása esetén bárki, aki a közvélemény előtt kritikusan nyilvánul meg a románsággal szemben – és ezt nem minimum olajfestményen, karcolatban vagy két felvonásos színjátékban teszi (ezt elvileg szabad) –, azt menten viszik is a sittre.

S akkor hogy is van a sztori a szélsőséges eszmék hivatalos „kihalásával”, most akkor hova „lőhetünk”? Lévén, hogy most éppen az nyilvánul meg centenáriumi dicsfényben, ami tulajdonképpen nincs is. Úgyhogy el is kezdhetjük visszasírni a vadimtudori időket, amikor legalább rá lehetett mutatni, hogy íme, itt a probléma, amit karanténba kell helyezni. Nem, ez a probléma most sokkal orvabbul jelentkezik a „demokratikus” román pártok soraiban. A kezdeményezést szignáló atyafiak ugyanis hétvégenként a jogállamot védik, és kiabálnak érte magukból kikelve, hétköznaponként pedig egy-egy ilyen tervezetet nyújtanak be a parlamentben. És persze „milyen román az, aki a románellenesség büntetését nem támogatja?” Úgyhogy várhatunk a példaértékű többpárti összefogás további sikereire…

Na, de addig is, amíg ez aktuális lesz, időzzünk el röviden az antiszemitizmusra való hivatkozáson. Ez ugyanis ékes bizonyítéka annak, hogy a választói felhatalmazással akciózó kezdeményező honpolgároknak halvány ibolyájuk sincs arról, mit jelent sokszorosan és intézményesen megbélyegzett és üldözött közösséghez tartozni, mit jelent az, hogy a megbélyegzés előbb a polgári jogok felszámolásához, utána pedig a fizikai megsemmisítéshez vezet. Na, ezért állítják párhuzamba önmagukat a fent nevezettek mindenféle, akár látens szégyenérzet nélkül a zsidósággal, emlegetik egy lapon az antiszemitizmust az „antirománizmussal”. Ez pedig az antiszemitizmus legtisztább megnyilvánulása.

Ennek orvoslására nekem egyetlen módszer jut hirtelen eszembe: nemcsak az iskolában, a parlamentben is kötelezővé kellene tenni a zsidó holokauszt történetének tanulmányozását. Egyáltalán nem fakultatív tantárgyként – és minden további agyatlan akciózást elkerülendő – az ugyancsak vaskos történelemre visszatekintő romaüldözést is bevezetném. E „tantárgyak” abszolválását követően ismételten rákérdeznék, hogy még mindig megalapozottnak tekintik-e ebben a kontextusban például egy feltételezett „román holokauszt” vagy akár a „románüldözés” emlegetését?!

Végső megszégyenítésükre pedig elmondanám nekik azt is, hogy a megboldogult Corneliu Vadim Tudornak egy ilyen párhuzam eszébe nem jutott volna. Ő ugyanis valamennyi román és zsidó írott és íratlan törvényre fittyet hányva Jichák Rabin béke Nobel-díjas izraeli miniszterelnöknek állított teljesen illegálisan szobrot Brassó egyik lakónegyedi parkjában (ahol én is lakom), annak elkeseredett bizonygatására, hogy bármennyire eltökélten hazafias is ő, legalább a felszínen nem tekinti „quantité négligeable”-nak a zsidó történelmet.

Méltatlan és több pártba szétszóródott utódait és örököseit figyelve, a román nép „tribünje” most egy haladó szellemiségű, európai gondolkodású államférfinak tűnik…